Magyar foci

Továbbra sem hoz szerencsét a Puskás Aréna

A felnőttek után az U21-es válogatott is kikapott.

A magyar U21-es válogatott idei utolsó felkészülési mérkőzésén Ausztriát fogadta a Puskás Arénában. A Gera Zoltán szövetségi edző vezette fiataloknak sem sikerült győzelemmel avatni a stadiont, 1-0-s vendégsiker született.

A gól a 43. percben esett: egy osztrák kontra végén ismét Demjén Patriknak kellett nagyot mentenie, a helyzetet követő szöglet után viszont már ő sem védhetett, Kevin Danso fejesét nem tudta kiütni, a labda a bal felső sarokban kötött ki (0-1).

Az első félidőt elég bátortalanul kezdtük, nagyon passzívak voltunk, nem kértük a labdát, távol voltunk egymástól, ebből voltak az ellenfelünknek lehetőségei. Kevés helyzetet alakítottunk ki a szünet előtt. Félidőben azt beszéltük meg, hogy ne féljünk a labdától, bátrabban futballozzunk. A második félidő jobban nézett ki, közben átálltunk négy védőre és a cserék is hoztak lendületet a csapatba. Sajnálom, hogy egy pontrúgás miatt vesztettük el a mérkőzést, de azt kell látni, hogy egy jó csapat ellen játszottunk. A második játékrésszel elégedett vagyok szervezettebbek voltunk. A három belsővédővel az volt a célunk, hogy többet birtokoljuk a labdát, ez most nem jött be. Lépegetünk előre. Nagyon remélem, hogy ezzel a hat mérkőzéssel letudtuk a felkészülési időszakot és jövő márciustól eredményesebben fogunk játszani és több gólt fogunk rúgni

– nyilatkozta a találkozót követően Gera Zoltán az mlsz.hu-nak.

U21-es felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Ausztria 0-1 (0-1)
Magyarország: Demjén Patrik – Varjas Zoltán, Nagy Zsombor (Palincsár Martin, 65.), Tóth Bence – Bolla Bendegúz, Szabó Bence (Schäfer András, 61.), Tajti Mátyás, Banó-Szabó Bence (Kovácsréti Márk, 61.), Gergényi Bence (Majnovics Martin, 61.) – Szőke Adrián (Bíró Bence, 61.), Szabó Máté (Kundrák Norbert, 74.). Szövetségi edző: Gera Zoltán
Gólszerző: Danso (43)

Kiemelt kép: mlsz.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.