Magyar foci sport

Hétgólos meccset játszott az Újpest és a Vasas

Az NB I-es klub eggyel volt jobb.

Vasas szempontból nem indult jól a mérkőzés, a 3. percben Szakály emelte a védőfal mögé a labdát, amit Koszta átvett, és a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. A 12. percben is az Újpest veszélyeztetett, ekkor Szakály 13 méterről, középről, óriási helyzetben fölé bombázott egy védőről lecsurgó labdát – tudósított a Vasas honlapja.

Két perccel később sikerült egyenlíteni Rétyi révén, aki Heris mellett elfutott, majd elhúzta a labdát Banai mellett is és a kapu közepébe gurította a labdát, 1-1. Ezt követően Birtalan előtt két helyzet is adódott, előbb 12 méterről lőtt, de egy védő lábáról a kapu mellé perdült a labda, majd lövését a bal oldali kapufa hatástalanította. A 27. percben egy lapos beadás a jobbösszekötő helyén felfutó Szankovicsot üresen találta, aki a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1-2. Három percre rá Koszta meglőtte második gólját, miután Szankovics centerezését az üres kapuba gurította, 1-3. Az első félidőben sikerült egy újabb találatot szereznie a Vasasnak, a 38. percben Daróczi szöglete után Kapornaihoz fejelték a labdát, aki jobbal a bal felső sarokba lőtt 15 méterről, 2-3.

A második félidő Daróczi próbálkozásával indult, majd az 56. percben Birtalan fejese kevéssel szállt a bal felső sarok fölé egy szögletet követően. Egy perccel később Tóth László kapott Vicziántól egy 40 méteres átívelést, az angyalföldiek szélsője két jó csel után jobbal lőtt, ám labdája 2 méterrel a felső léc fölött hagyta el a játékteret. A 72. percben az egy perccel azelőtt csereként pályára lépő Torghelle egyenlített, miután Szedlár jobb oldali lapos beadására érkezett a rövid saroknál, megelőzte védőjét és védhetetlenül lőtt a kapu közepébe, 3-3!

Továbbra is támadásban maradt a Vasas, pár perccel később Tóth a bal oldali alapvonalról középre adott, de Torghelle éppen csak lemaradt a labdáról. A 82. percben Burekovics végzett el jobbról szögletet, Csongvai pedig a 11-es pontról Rados érintésével fejelt a kapuba, 3-4. A hajrában Hinora lövése kevéssel hagyta el a bal kapufát, így az egyenlítés nem jött össze.

Felkészülési mérkőzés

Vasas FC–Újpest FC 3-4 (2-3)

Kiemelt kép: vasasfc.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.