Magyar foci

Négyet lőtt a Fradinak a Paks

Böde is betalált az edzőmeccsen.

A válogatott szünetben felkészülési mérkőzést játszott a Ferencvárosi TC, az ellenfél a legutóbbi ilyen alkalomhoz hasonlóan a Paks gárdája volt. Akkor 3-1-re győzött a Fradi, ezúttal nem ment olyan jól a játék – tudósított a Fradi.hu.

A 20. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Szabó János fejese még a kapufán pattant, az ismétlést azonban Gévay Zsolt közelről a kapuba vágta. Négy perccel később Szabó bal oldali beadása után Abraham Frimpong fellökte Böde Dánielt, a Paks büntetőt kapott, amit Hahn János végzett el, és a jobb felső sarokba bombázta a labdát.

A 30. percben Böde szerzett labdát Ihor Haratintól, majd nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. Itt még nem ért véget a kapott gólok sora, a második félidő elején Kecskés Tamás beadását Papp Kristóf fejelte a hazai kapuba.

Csereként beállt a kapuba Szécsi Gergő, aki bemutatott egy nagy bravúrt, valamint a Fradi U19-es csapatából Juhász Botond is lehetőséghez jutott. A hazaiak részéről Csonka András és Michal Skvarka veszélyeztette a paksi kaput, majd a 88. percben szépíteni tudtak. Bőle Lukácsot rúgta meg Kulcsár Dávid, a Fradi támadója elvégezte a szabadrúgást a bal oldalról, középre ívelt labdáját pedig Danylo Ihnatenko fejelte a bal alsó sarokba, kialakítva ezzel az 1-4-es végeredményt.

Felkészülési mérkőzés

Ferencvárosi TC–Paksi FC 1-4 (0-3)
Gólszerzők: Ihnatenko (88.), illetve Gévay (20.), Hahn (24. – 11-esből), Böde (30.), Papp K. (51.)

Kiemelt kép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik