Magyar foci

Külső hangok próbálták befolyásolni a Fradi kapusát

Gróf Dávid nyáron igazolt a Ferencvároshoz, ahol Dibusz Dénessel küzd a csapatba kerülésért, eddig hat tétmérkőzésen jutott szóhoz, legutóbb a DVSC ellen. A 6-1-es siker alkalmából bravúrt bravúrra halmozva segítette sikerhez csapatát.

Egy pillanatra sem bántam meg, hogy ide jöttem. Kívülről persze sokszor tűnhetett úgy, hogy az emberek azt mondták, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, de ebben az időszakban arra kellett figyelnem, hogy a külső hangok ne befolyásoljanak, és a magamba vetett hitem megmaradjon. Szerintem ezt egész jól sikerült kezelnem. Nem vagyok olyan ember, aki visszanéz a múltjába, és hibáztatja magát bizonyos döntései miatt. Mindegyik hozzásegített ahhoz, hogy az az ember legyek, aki ma vagyok. Természetesen voltak nehezebb időszakok, de most már mondhatom azt, hogy volt sok szép pillanat is, például a hétvégi, debreceni győzelem, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy itt lehetek

– nyilatkozta a Fradi hivatalos honlapjának a kapus.

Világrekordot jelentő 400 millió eurót fizetne Mbappéért a Real Madrid
Csillagászati összegért válthat klubot a PSG támadója.

Gróf azt mondta, hogy minden nap különleges, amikor tétmérkőzésen véd a csapatban.

Mindegyik óriási élmény volt. Mielőtt ide jöttem, már azelőtt is mindig csak a meccseknek éltem, nálam a meccsnap szent nap, szerintem ez Angliából maradt meg, mert az embereknek az olyan ott, mint ha templomba járnának. Ez megmaradt mostanáig. Különlegesek ezek a napok, mert a legrosszabbtól a legszebb pillanatokig bármi megtörténhet! Annyira megélem a meccseket, hogy az nagyon befolyásolja azt, hogy érzem magam utána. Most például hazajöttünk Debrecenből, az utána következő napok egészen másmilyenek voltak. Persze most már ennek vége, és az előttünk álló feladatokra koncentrálok

– nyilatkozta.

Kiemelt fotó: www.fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik