Magyar foci

Ötöt vágott a Kövesd a Szparinak

Edzőmeccset játszott az NB I-es klub a másodosztályú ellenfelével.

Kedden edzőmérkőzést játszott a Mezőkövesd Zsóry FC Nyíregyházán. A találkozón vendég siker született, a végeredmény: 1-5 – jelezte az NB I-es kövesdiek hivatalos honlapja

Az élvonalbeli küzdelmek mellett a tréningek sorozatát egy edzőmérkőzés törte meg a mezőkövesdi futballistáknak, hiszen a másodosztályú Nyíregyházához látogattak Kuttor Attila tanítványai. Érdekesség, hogy ismerősként köszönthették egymást a labdarúgók, hiszen a nyári felkészülés során is megmérkőztek egymással a felek. Azon a meccsen sárga-kék győzelem született Szeles Tamás góljával.

Már az összeállítás is azt mutatta, hogy a szakmai stáb lehetőséget biztosít azon labdarúgóknak is, akik esetleg eddig kevesebb játékpercet tölthettek a pályán. Az első negyvenöt perc matyó fölényt hozott, ami találatokban is megmutatkozott. Vajda Sándor remek egyéni akciója után kapott büntetőt, amit a sértett magabiztosan értékesített. A kövesdi támadások még a szünet előtt megduplázták az előnyt: Takács Tamás kiválóan cselezett az alapvonal mellett, majd ahogyan azt a nagykönyvekben ajtó-ablaknak hívnak, Artem Kontsevoj érkezett és lőtte be a másodikat.

Remek ellenfélnek bizonyult a hazai gárda, akik az osztálykülönbség ellenére állták a sarat. A szögletek azonban rendre jól sikerülnek a borsodiaknak, ezt a harmadik találat is bizonyítja. Vajda ívelt középre, amiből Póti Krisztián növelte csapata előnyét. Itt még nem értek véget a Mezőkövesd Zsóry FC góljai, hiszen egy ívelést követően Vadnai Dániel egy pattanás után bombázta ki a hazai hosszút. A 83. percben Takács vezette a védelemre a labdát, aki Bubát hozta helyzetbe. A fiatal támadó nem hibázott, így kialakítva a végeredményt (1-5).

Újra bebizonyosodott az a tézis, hogy a legjobb edzés a mérkőzés, hétvégén pedig a DVSC lesz a következő kövesdi ellenfél, de az már az élvonal újabb fordulóját jelenti.

Felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza Spartacus – Mezőkövesd Zsóry FC 1-5 (0-2)

Kiemelt kép: mezokovesdzsory.hu

Olvasói sztorik