Magyar foci

Edzőpáros irányítja a folytatásban a Kisvárdát

Kinevezték a Kocsis János, Dajka László duót.

December végéig a Kocsis János, Dajka László edzőpáros irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda Master Good szakmai munkáját. A klub honlapján Révész Attila sportigazgató emlékeztetett, hogy Kocsis János évek óta tagja az edzői stábnak, többször látta már el a megbízott vezetőedzői szerepkört, munkájával pedig rendre elégedettek voltak.

Megérett a helyzet arra, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon, így december végéig ő vezeti azt az edzői csapatot, amelynek korábbi vezetőedzőnk, Dajka László is tagja lesz

– tette hozzá a sportvezető. Révész kifejtette, hogy Dajka megbízatására a pro licences végzettsége miatt is szükség van, de aktív résztvevője lesz a napi munkának, és ahogyan a legutóbbi szerepvállalásakor, úgy most is számítanak a tapasztalatára.

A sportigazgató elmondta, Kocsis irányítja a csapatot a kispad mellől a mérkőzéseken, szakmai kérdésekben övé a döntő szó, de a sajtónak Dajka nyilatkozik majd.

A duó munkáját pályaedzőként Erős Gábor és Bodnár László segíti.

Kisvárdán múlt kedden közös megegyezéssel bontottak szerződést Miriuta László vezetőedzővel, azóta megbízott trénerként Kocsis készítette fel a szabolcsi csapatot.

Edzőváltások az OTP Bank Liga 2019/20-as idényében:

2019. szeptember 3./4. – Diósgyőr: Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás
2019. október 8./16. – Kisvárda: Miriuta László helyett Kocsis János, Dajka László

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik