Magyar foci

Még a horvátok elleni meccs látszódott a válogatotton az azeriek ellen

Szeiler József úgy érzi, ennek is köszönhető, hogy kicsit alibifutballt láthattunk a pályán.

Szeiler József, a Ferencvárosi TC örökös bajnoka volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. A téma a magyar válogatott vasárnap esti 1-0-s győzelme volt – Azerbajdzsán ellen hozta a kötelező három pontot a csapat az Európa-bajnoki selejtezők nyolcadik fordulójában.

Szeiler szerint az azeriek elleni meccsen még a horvátok elleni, súlyos egyéni hibákkal tarkított selejtező lelki következményeit láttuk a pályán.

Azt éreztem a játékosokon, hogy nagyon nagy nyomás van rajtuk. Biztos volt az, hogyha ezt a találkozót megnyerjük, akkor a saját kezünkben lehet a sorsunk az utolsó fordulóban. A válogatottban vannak olyan játékosok, akik átélték a négy évvel ezelőtti eufóriát. Nagy volt a veszítenivaló, ha hazai pályán egy sokkal gyengébb csapat ellen veszítünk. Ezt láttam is a játékosokon: egy részük – úgy láttam – semmilyen kockázatot nem mert felvállalni, nagyon a tutista passzokra mentek, kicsit alibifutball is volt. Illetve voltak olyan játékosok, főleg a fiatalok, akik úgy próbálták feldolgozni ezt a stresszt, hogy nagyon lazának, könnyűnek akartak látszódni, ettől pedig rengeteg hiba volt a játékban.

Az FTC örökös bajnoka szerint sokat lehet tanulni ebből a meccsből is, főleg a fiataloknak.

Ebből a találkozóból nagyon sokat lehet és kell tanulni. A fiatal játékosainknak sokkal nagyobb alázattal kell egy ilyen találkozón játszani, meg kell tanulni ezt a stresszt, ezt a nyomást kezelni.

Sallai Rolandot kiemelte, pozitívum volt, hogy ő bátran felvállalta az egy az egy elleni játékot, de a végső helyzetek kialakításánál hozott döntésekben sokat kell javulnia. „Van benne bátorság”, de hiányoztak a második szándékból adott passzok, lövőcselek, minden lehetőségét ő akarta megoldani.

Az az egó, ami pozitív volt a cselezéseknél, az elvitte abba az irányba, hogy mindig ő akart kapura lőni, gólt lőni. Nem volt benne a második szándék, hogy bizonyos szituációkban lepasszolom a labdát vagy lövőcselt csinálok. Az alap nagyon jó, ha ő ebben tud fejlődni, akkor nagyon hasznos játékos lehet a válogatott számára. Ezt neki is meg kell érteni, meg kell tanítani neki.

Szoboszlai Dominik egy „ragyogó képességű játékos, aki nagyon nagy örömet okozhat még a magyar szurkolóknak, de mentálisan és fizikálisan még nagyon sokat kell erősödnie. Nem bújhat be mögé, hogy milyen fiatal, van olyan adottságú, hogy hátára vegye ezt a magyar válogatottat, de ebben még sokkal több felelősséget kell vállalnia, sokkal pozitívabban kell hozzáállnia a mérkőzéshez. Rajta láttam azt, hogy még ezt a helyzetet nem igazán tudja kezelni. Nagyon sok felesleges labdavesztése volt.”

Szeiler külön kiemelte a támadásokba sokat belépő, győztes gólt szerző Korhut Mihályt, de valahogy mindenki arra figyelt inkább, hogy ne hibázzon. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik