Magyar foci

Visszavonul a Ferencváros 16-szoros magyar válogatottja

Leandro az idény végén befejezi a pályafutását játékosként.

Leandro nem szeret nyilatkozni, de most jó oka volt rá, hogy kivételt tegyen – így kezdi a cikkét a magyar bajnok Ferencváros honlapja.

Az ok pedig az, hogy a 16-szoros magyar válogatott játékos bejelentette idény végi visszavonulását.

A brazil születésű Leandro de Almeida 17 évesen került Magyarországra, első három évében megjárta az MTK, a Büki TK és a Haladás csapatait, majd a Ferencvároshoz került, ahol első időszakában 2002 és 2006 között szerepelt, tagja volt az UEFA-kupa főtábláját megjárt együttesnek 2004-ben.

2006 és 2009 között a Debrecenben játszott, kulcsembere volt a 2009-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutó csapatnak, majd 2010 januárjában a ciprusi Omónia együtteséhez került, innen igazolt vissza a Fradihoz 2015-ben.

Leandro összesen hétszeres bajnok: hármat nyert a Fradival (2004, 2016, 2019), hármat a Debrecennel (2007, 2009, 2010), és egyet az Omóniával Cipruson (2010). Összesen 16 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban 2004 és 2015 között.

Az idénynek úgy indultam neki, hogy ez az utolsó évem. Az ember nem mond százszázalékban soha olyat, hogy »jövőre befejezem«, de terveim szerint ez az utolsó évem. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, remélem, még a Fradi-kötelékben maradok, és a pályán kívül tudok segíteni a csapatnak

– mondta a futballista a Fradi Tv-nek.

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.