Magyar foci sport

Bödét ütés miatt állította ki a játékvezető

A ZTE otthon 3-1-re legyőzte a Paksot az NB I 7. fordulójában, a zalaegerszegiek 2011 májusa óta először nyertek hazai pályán élvonalbeli mérkőzést. A vendégek egyetlen gólját a nyáron visszatérő Böde Dániel szerezte, aki hét és fél éve volt legutóbb eredményes a tolnai csapatban.

A huszonötszörös magyar válogatott csatár egy piros lapot is összeszedett a találkozón.

A 75. percben Böde Kocsis Gergővel csatázott a labdáért, ami után a hazaiak játékosa a fejét fogva terült el a földön – a paksi csatár pedig pirosat kapott. Böde nem értette miért állítják ki, de a visszajátszáson látszik, hogy miközben reklamálni kezdett, felkarjával megütötte ellenfelét.

A hazatérő Stieber első NB I–es gólja igazán pazarra sikerült
Az ő góljával fordított a ZTE a Paks ellen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.