Magyar foci

Disztl és Hajdú B. elvitte a show-t a fehérvári meccsen

Megtört a Vidi lendülete, győzött az Újpest.

Sok szót nem érdemes vesztegetni a Fehérvár–Újpest csata első félidejére, tudniillik kevés említésre méltó történt. Legalábbis a pályán. A lelátón annál inkább, és erre az M4 Sport kommentátora, Hajdú B. István zseniálisan fel is hívta a figyelmet. Simon Krisztián lőtt jócskán a kapu fölé a 34. percben, a labdája pedig éppen a korábbi legenda, az UEFA-kupa-menetelés egyik hőse, Disztl Péter kezében kötött ki.

„Úgy föltartja a labdát, mint a Manchester United ellen, amikor kivédte a tizenegyest” – mondta Hajdú B. a jelenet láttán.

A honi élvonal hetedik fordulójának utolsó szombati meccsén a második félidőre sem igazán pörögtek fel az események. Az eddig hibátlan (6/6) Fehérvár lassan és körülményesen futballozott, az Újpest viszont a győzelemre törekedett, és tíz perccel a zárás előtt Vincent Onovo révén előnybe került. Mi több, a slusszpoén is a vendégeké lett, Feczesin Róbert nagyszerű kontra végén talált be közelről. A lila-fehérek megnyerték a meccset, aminek ezúttal a Fradi-tábor is felettébb örülhet.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

NB I, 7. forduló

Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–2 (0–0)

Gólszerző: Onovo (80.), Feczesin (92.)

Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 1–2 (0–2)

Gólszerző: Szécsi (83.), ill. Gyurcsó (10., 43.)

 

Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd 1–2 (0–1)

Gólszerző: Sajbán (79.), ill. Banó-Szabó (34.), Ben-Hatira (49.)

 

Kaposvári Rákóczi FC–Diósgyőri VTK 2–0 (1–0)

Gólszerző: Nagy T. (20.), Szakály A. (54.)

 

ZTE FC–Paksi FC 3–1 (2–1)

Gólszerző: Radó (26.), Stieber (36.), Mitrovics (72.), ill. Böde (13.)

Kiállítva: Böde (76.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik