Magyar foci

Tizennyolc mérkőzéssel folytatódik vasárnap a Magyar Kupa

Az NB I-esek közül csak a Kisvárda lép pályára.

A szombati 44 mérkőzés után vasárnap újabb 18 találkozóra kerül sor a Magyar Kupa főtáblájának első körében, összességében a hatodik fordulóban.

Mesterhármassal jutott tovább a DVSC, a Mezőkövesd és a Puskás a kupában
Mutatjuk az eredményeket. Minden NB I-es együttes továbbment.

Az NB I-es csapatok közül tegnap már továbbjutott kilenc, ma a Kisvárda Master Good csatlakozhat hozzájuk, míg a délután NB I-es bajnokit pótló Zalaegerszeg és Ferencváros szerdán 15 órától kupázik.

Az élvonalbeli csapatok ebben a körben kapcsolódtak be a sorozatba, és a másodosztályban szereplő együttesekhez hasonlóan kiemeltek voltak a sorsoláson, tehát egymással nem kerülhettek össze.

A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek, míg azonos osztály esetén az a klub játszhat hazai pályán, amelyet előbb húztak ki a sorsoláson. A továbbjutás egy mérkőzősen dől el, amennyiben ez nem sikerül a rendes játékidőben, úgy kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.

Magyar Kupa, 6. forduló, vasárnapi program:

15.00: Nádasd FC (V. osztályú)–Soroksár FC (II.)
15.00: XII. Kerület Svábhegy FC (IV.)–Kazincbarcika (II.)
15.00: Úrkúti Sportkör (IV.)–Vasas FC (II.)
15.00: Pilisi LK (IV.)–Kisvárda Master Good
15.00: ESMTK (III.)–ETO FC Győr (II.)
15.00: Taksony SE (III.)–Nyíregyháza Spartacus FC (II.)
15.00: Törökszentmiklósi FC (IV.)–Budafoki MTE (II.)
15.00: THSE Szabadkikötő (III.)–Tiszakécskei VSE (NB II.)
15.00: Gyöngyösi AK (III.)–Szombathelyi Haladás (NB II.)
15.00: Szarvasi FC (IV.)–Siklós FC (IV.)
15.00: ASR Gázgyár (IV.)–Makó FC (IV.)
15.00: Vasvár VSE (IV.)–Credobus Mosonmagyaróvár (III.)
15.00: Gönyű SE (IV.)–BKV Előre (III.)
15.00: Monor (III.)–Komárom VSE (III.)
15.00: Sényő-Carnifex FC (III.)– Jászberényi FC (III.)
15.00: Sárisápi BSE (IV.)–Rákosmente KSK (III.)
15.00: Viadukt SE-Biatorbágy (IV.)–Dunaújváros (III.)
15.00: Olajmunkás SE Gellénháza (IV.)–Sárbogárd SE (IV.)

Szombati eredmények:

Eger SE (III.)–Mol Fehérvár FC 2-4
Dunaharaszti MTK (III.)–Budapest Honvéd 1-7
Sárvár FC (III.)–Debreceni VSC 0-3
Érdi VSE (III.)–Diósgyőr 0-1
Soltvadkerti TE (IV.)–Kaposvári Rákóczi 0-4
Hévíz SK (III.)–Mezőkövesd Zsóry 0-6
Putnok FC (III.)–Paksi FC 0-5
Bonyhád VLC (IV.)–Puskás Akadémia 0-5
FC Hatvan (III.)–Újpest FC 0-2
Unione FC (IV.)–MTK (II.) 0-1
Hódmezővásárhelyi FC (IV.)–Budaörs (II.) 0-4 – hosszabbítás után
Kelen SC (III.)–Vác FC (II.) 0-3
Újfehértó SE (IV.)–FC Ajka (II.) 2-6 – hosszabbítás után
Flavus Velence (IV.)–Szeged-Csanád Grosics (II.) 1-3
Edelényi FC (IV.)–BFC Siófok (II.) 1-7
Körösladányi MSK (IV.)–Békéscsaba 1912 Előre (II.) 1-5
Salgótarjáni BTC (IV.)–Szolnoki MÁV FC (II.) 2-2 – tizenegyesekkel 15-14
Balassagyarmati SE (III.)–Dorogi FC (II.) 2-2 – tizenegyesekkel 2-3
Szentlőrinc SE (III.)–Gyirmót FC Győr (II.) 0-1
Berettyóújfalui SE (IV.)–Szajol KLK (IV.) 2-2 – tizenegyesekkel 5-4
Hevesi LSC (IV.)–Füzesgyarmati SK (III.) 1-3
Ceglédi VSE (III.)–Pápai Perutz FC (III.) 1-2
FC Nagykanizsa (III.)–VLS Veszprém (III.) 1-0
Tamási 2009 FC (IV.)–Tihanyi FC (IV.) 4-1
Greenplan Balatonlelle SE (III.)–FC Dabas (III.) 1-3
SC Sopron (IV.)–Kecskéd KSK (IV.) 3-1
Csornai SE (IV.)–Tatabányai SC (IV.) 0-2
Villányi TC (IV.)–Tiszaújváros (III.) 0-8
Pétervására SE (IV.)–Ménfőcsanak (III.) 1-1 – tizenegyesekkel 2-4
Nagyecsed RSE (IV.)–Nagybajomi AC (IV.) 1-1 – tizenegyesekkel 3-4
Balatoni Vasas SE (IV.)–Kecskeméti LC (IV.) 4-2
Kinizsi SK Gyenesdiás (IV.)–Dabas-Gyón FC (III.) 1-2
Tarr Andráshida SC (III.)–Kecskeméti TE (III.) 0-6
Szekszárdi UFC (III.)–Lipót SE (III.) 2-2 – tizenegyesekkel 3-4
Ajka Kristály SE (IV.)–Balkányi SE (IV.) 1-1 – tizenegyesekkel 3-4
Berkenye SE (IV.)–Ózdi Kohász SC (III.) 2-4
Egerszalók SE (IV.)–PMFC (III.) 1-6
Bogács Thermálfürdő (IV.)–III. Ker. TVE (III.) 0-5
Maglódi TC (IV.)–MVSC-Miskolc (IV.) 6-0
Szegedi VSE (IV.)–Bicskei FC (III.) 4-0
Magyar Mélyépítő HSE (IV.)–Vép VSE (IV.) 2-3
Móri SE (IV.)–HR-Rent Kozármisleny (III.) 0-2
DEAC (III.)–Aqvital FC Csákvár (II.) 2-0 – hosszabbítás után

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik