Magyar foci sport

Olaszországból igazolt magyar csatárt a Fehérvár

A Mol Fehérvár csapata leszerződtette Szabó Leventét, aki az elmúlt éveket Olaszországban, az Atalanta és a Genoa utánpótlásában töltötte. A 20 éves, többszörös magyar utánpótlás-válogatott csatár elmondta, Vidi-drukker volt gyerekkorában (Székesfehérváron született, Sárbogárdon nőtt fel), Sárszentmiklóson kezdett focizni, csapattársa volt Szoboszlai Dominiknek a Videoton FC Főnixben, majd éveket töltött el a Győri ETO-nál.

2015-ben igazolt az Atalantához, ahol U17-es bajnok volt, a Genoában pedig az U19-es csapat tagja volt, de a fehérvári klubhonlapnak elmondta, ebben az időszakban sokat töltött a Serie A-s kerettel is az edzéseken.

Célom, hogy szép lassan beépüljek a MOL Fehérvár FC első csapatába és minél több játéklehetőséghez jussak, minél több góllal segítsem az együttest

mondta Szabó.

Kovács Zoltán sportigazgató arról beszélt, hogy több NB I-es klub is meg akarta szerezni a játékost, örülnek, hogy végül őket választotta.

„Vérbeli, klasszikus csatár, akiben rengeteg potenciál rejlik. A folyamatos játéklehetőséget biztosítandó a közeljövőben a kooperáció keretein belül a Budaörsnél fog készülni, de biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül bemutatkozhat a Vidi első csapatában is” – mondta Kovács.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.