Magyar foci

Dzsudzsák befogta Rossi száját, úgy vonszolta el a bíróktól

Noha Marco Rossi a szlovák sajtónak külön is nyilatkozott arról a Magyarország-Szlovákia Európa-bajnoki selejtező előtt, hogy vissza kellene fognia vehemens stílusát, hiszen a múltban több eltiltást is kapott, csak bírta türtőztetni magát a hétfő esti mérkőzést követően.

Az olasz szakember a lefújást követően szerette volna kérdőre vonni Antonio Mateu Lahoz játékvezetőt, és minden bizonnyal nem válogatta ,meg a szavait, hiszen az M4 Sport felvételén látszik, ahogy a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs befogja a szövetségi kapitány száját, és új tolja el minél messzebb a spanyol bírótól.

A vereség oka, hogy elkövettünk néhány hibát. Hibáztunk, de – és nem alibiként mondom – sajnos a játékvezetők is tévedtek többször is, például az első gólt egyértelműen lesállás előzte meg

– nyilatkozta később már jóval visszafogottabban.

Marco Rossi szerint a válogatott és a játékvezetők is követtek el hibákat
A magyar kapitány értékelte a szlovákok elleni vereséget.

Amióta Rossi magyar kapitányként dolgozik, már kétszer is kapott eltiltást. Előbb a 2018. október 12-i Görögország–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés alatt és után tanúsított sportszerűtlen viselkedést, akkor az európai szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzéssel sújtotta, amelyet végül 1+1 meccsre módosított, így csak Észtország ellen nem ülhetett le a kispadra.

Rossi akkor megfogadta, nem bírózik többet, de június 8-án az Azerbajdzsánban 3-1-re megnyert Eb-selejtező hajrájában ismét olyan hevesen reklamált, hogy a játékvezető elküldte a kispadtól. Ezzel a felfüggesztett egymeccses eltiltás is életbe lépett, és Wales ellen nem lehetett ott a kispadon.

Kiemelt fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik