Magyar foci

Rossi csalódott volt, szerinte ilyesmi nem történhet meg a válogatottnál

A kapitány értékelte a Montenegró elleni vereséget.

Nagyon korán vezetést szerzett, de végül kikapott a magyar válogatott Montenegróban felkészülési mérkőzésen, így vesztes találkozóval hangolt a szlovákok elleni, hétfői Európa-bajnoki selejtezőre. A mérkőzést követően Marco Rossi szövetségi kapitány csalódottságának adott hangot – nyilatkozatát az MLSZ hivatalos honlapja idézte.

Csalódott vagyok, mert figyelmetlenségekből kaptunk gólokat, ilyesmi nem történhet meg nemzetközi szinten, ehhez hasonló hibákat nem fogadok el egyetlen mérkőzésen sem. A találkozó elején jól játszottunk, az utolsó tíz percet leszámítva több helyzetünk volt, mint a hazaiaknak, de amikor már kevesebb erőnk jutott a letámadásra, veszítettünk a lendületünkből. Ez a mérkőzés egyértelmű jelzéseket adott egyes játékosok teljesítményéről a nemzetközi szinten. Hárman debütáltak a csapatban, Gazdag Dániel jó meccset játszott, Sigér is jó munkát végzett, Ferenczi Jánosnak voltak ugyan nehézségei, de ő is büszke lehet arra, hogy bemutatkozhatott a válogatottban. Most már a szlovákok elleni mérkőzésre koncentrálunk, az a meccs egész más szint lesz, össze sem hasonlítható a maival. Az mindenképpen tanulságként szolgál a mai összecsapásból, hogy elegendő egyetlen kihagyás, elcsúszás a védekezésben ahhoz, hogy elveszítsük a mérkőzést.

Felkészülési mérkőzés

Montenegró–Magyarország 2-1 (1-1)
Podgorica, Podgorica Városi Stadion
v.: Dimitar Mecskarovszki (észak-macedón)
Montenegró: Mijatovics (Petkovics 46.) – Marusics (Mugosa 55.), Simics (Lagator 66.), Tomasevics, Radunovics – N. Vukcsevics (Jankovics 77.) – Boljevics, Koszovics (Hocsko 59.), Szavicsevics, Haksabanovics (Jovovics 72.) – Becsiraj.
Szövetségi kapitány: Faruk Hadzibegic
Magyarország: Dibusz – Bese, Lang, Baráth (Orbán 46.), Korhut (Ferenczi 61.) – Gazdag (Kovács 46.), Holman – Németh K., Kleinheisler (Sigér 46.), Nagy D. (Dzsudzsák 70.) – Holender (Varga 64.).
Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Koszovics (32.), Mugosa (75.) ill. Holender (2.)
Sárga lap: Holman (60.), Lang (74.)

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik