Magyar foci

Csak lesgólokig jutott edzőmeccsén a Puskás Akadémia

Kikaptak a szerbiai első osztály éllovasa, a Topolya SC ellen.

Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a szerbia első osztály éllovasa, a Topolya SC 2-0-ra győzött a Puskás Akadémia ellen a Pancho Arénában – írja a klub honlapja.

Két perc sem telt bele, és a hazaiak máris gólhelyzetet alakítottak ki a szerb szuperliga listavezetőjének kapuja előtt: egy bal oldali akció végén a jobbösszekötő helyén Tamás Nándor érkezett, ám lövését sikerült blokkolniuk a vajdasági védőknek. A 17. percben már ziccer következett: David Vanecek lövését hárította Nemanja Jorgics.

Pörgött a meccs: egy perccel később Nenad Lukics került helyzetbe – Tóth Balázs védett nagyot –, majd az ellenakció végén Gyurcsó Ádám emelt a kapufa érintésével a háló tetejére. A félidő közepén aztán vezetést szerzett a Topolya: egy bal oldali akció végén a középen üresen érkező Erszan Rovcsanin vette be a kaput (0-1).

Október 19-én rendezik a Fradi–Újpest derbit
A címvédő Ferencváros október 27-én látogat az ezüstérmes Fehérvárhoz.

Kisvártatva egyenlíthettek volna a felcsútiak: ismét Tamás célozta meg a TSC kapuját, de tizennyolc méteres bombáját bravúrral hárította Jorgics. A 34. percben viszont már kétgólos topolyai vezetés állt az eredményjelzőn: Borko Duronjics próbálkozott ollózással a tizenhatoson belül, labdája Lukics elé került, aki tíz méterről nem hibázott (0-2). A félidőt a hazaiak zárhatták volna góllal, ám egy szép Tamás–Fülöp–Gyurcsó összjáték végén Jorgics kivetődve menteni tudott.

Az első játékrészben látott csapatból mindössze hárman maradtak a Puskásnál a második negyvenöt percre, amelynek első negyedórájában két lesgólt is szereztek. A túloldalon a 71. percben Rovcsanin próbálkozott a duplázással, de távoli bombája kevéssel elkerülte a jobb alsó sarkot. A meccs hajrája felé közeledve visszaesett az iram, és ezzel a lehetőségek száma is – egy Puskás-kontra végén még Ján Vlasko durrantott a kapu mellé –, így a vendégek kétgólos sikerrel távoztak a Pancho Arénából.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–Topolya SC 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Rovcsanin (22.), Lukics (35.)

Kiemelt kép: pfla.hu

Olvasói sztorik