Magyar foci

Szerződést bontott játékosával a Kisvárda

Sergiu-Dorin Negrut nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni magának.

Az átigazolási időszak finisében az NB I-es Kisvárda Master Good közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar felmenőkkel rendelkező román támadóval, Sergiu-Dorin Negrut-cal.

A 26 éves játékos tavaly szintén az átigazolási időszak hajrájában érkezett Kisvárdára, ahol nem tudott állandó játéklehetőséget kiharcolni. Az első csapatban az NB I-ben 13 mérkőzésen 247 percnyi lehetőség jutott neki.

Egyetlen meccset sem játszott végig, kétszer volt a kezdőcsapat tagja – ősszel az Újpest elleni hazai, valamint a Ferencváros elleni idegenbeli meccseken –, és 11 alkalommal állt be csereként. A most futó bajnokságban csak a Paks ellen kapott 23 percnyi játéklehetőséget, szintén csereként.

Elnézést kért az ellenfelét megtaposó Fradi-játékos
Nem volt szándékosság Isael mozdulatában.

A Magyar Kupában több sikerrel járt, ott négy meccsen négy gólt szerzett. Betalált az egyaránt NB III-as Szolnok, kétszer a Gyöngyös, valamint a Szentlőrinc kapujába is, majd a Ferencváros elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén szintén lehetőséget kapott.

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik