Magyar foci

Európa Liga: minden csoportmeccsét meg akarja nyerni a Fradi

Orosz Pál szerint az a minimum, hogy így álljanak neki a további küzdelmeknek.

Régóta dédelgetett álom vált valóra csütörtök este azzal, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata 4-2-re verte a litván bajnok Suduvát az Európa Liga-selejtező rájátszásának budapesti visszavágóján, hiszen így az ősszel az EL csoportkörében szerepelhetnek. A siker másnapján, azaz pénteken Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója érthetően elégedetten értékelte az eddigi szereplést a klubhonlapnak.

Évről évre elhangzott, de komolyan is gondoltam, hogy a Fradi már rég megérett arra, hogy csoportkört játsszon. Azt is elmondtam, hogy egy BL-csoportkörre még nem feltétlenül állunk készen, az EL-re viszont mindenképpen. A klub háttere, az itt zajló szakmai munka és minden, ami körülveszi a Ferencvárost az predesztinálta a klubot arra, hogy végre elérjük a célunkat

– kezdte Orosz Pál.

„Bárki bármit mond, nem volt könnyű utunk a selejtezőben. A BL-ben rögtön az elején megkaptuk a Ludogorecet, az EL-rájátszásban kapott Suduva pedig amolyan sötét ló volt, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy harmadik éve folyamatosan eljutott a rájátszásba, korábban a Celtic, a Crvena zvezda és a Ludogorec sem tudott nyerni az otthonában. A visszavágó elején mindenki láthatta, hogy voltak nehézségeink, de a srácok nagyon nagy lelki erőről tettek tanúbizonyságot, hiszen kétszer is fordítottak, amikor a Suduva állt továbbjutásra. Óriási boldogság, hogy bejutottunk a csoportkörbe, de megyünk tovább, hiszen megvannak a további céljaink is.”

Péntek délután óta már az ellenfelek névsora is ismert: az Európa Liga H csoportjában a CSZKA Moszkva, a Ludogorec és az Espanyol lesz a rivális.

„Nagyon erős ellenfeleink vannak, de minden egyes mérkőzésnek úgy fogunk nekiállni, hogy szeretnénk megnyerni és szakmailag a lehető legtöbbet kihozni belőle. Ez a minimum, ami elvárható a Ferencvárostól” – tette hozzá Orosz Pál.

Kiemelt kép: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.