Magyar foci

Nagy hazatérőt jelentett be az Újpest

Feczesin Róbert újra az NB I-ben bizonyíthat.

Az U21-es és a nagyválogatottat is megjárt Feczesin Róbert profi pályafutását lila-fehérben kezdte, még 2003-ban (előtte az újpesti utánpótlásban is rúgta a bőrt). Az első szezonja kifejezetten jól sikerült az Újpest FC-nél, hiszen ezüstérmes lett a csapattal a bajnokságban. Feczesin 13 mérkőzésen lépett pályára, és ez idő alatt négyszer rezegtette meg az ellenfelek hálóját a 2003–2004-es idényben – emlékezett vissza a hazatérő játékos korábbi újpesti pályafutására a klub honlapja.

A 187 cm magas, 33 éves csatár a 2016–2017-es szezonban volt utoljára a magyar élvonalban, akkor a Videoton együttesében 18 bajnokin 8 találatot szerzett, valamint két gólt jegyzett két Magyar Kupa-meccsen. Tavaly a török másodosztályban szereplő Adanasporban játszott, 25 összecsapáson (24 bajnoki, egy kupa) öt gólt lőve (négyet a pontvadászatban, egyet a kupasorozatban).

A 9-es mezszámot választó labdarúgó így nyilatkozott a visszatérését követően.

Mondhatjuk, hogy az idegenlégióskodás után duplán hazatértél?

Igen, hiszen itt kezdtem a pályafutásomat, itt mutatkoztam be az NB I-ben, úgyhogy nekem nagyon sokat számít ez a klub, mindig szeretettel jöttem ide. Nagy öröm volt visszatérni a Megyeri útra és Magyarországra is, emiatt rendkívül boldog vagyok. Várom a kihívásokat, figyelemmel követtem a csapat mérkőzéseit, tudom milyen eredményeket értek el, kik és hogyan játszanak az együttesben. Biztosan szükségem lesz egy kis időre, mire ezt megszokom, de állok a dolgok elébe. Azért jöttem, hogy minél több örömet okozzunk a szurkolóknak, tudom, hogy most már nagyon ki vannak erre éhezve, úgyhogy várom az előttem álló feladatokat.

Az ujpestfc.hu hozzáteszi, a klub munkatársai mindent megtesznek azért, hogy Feczesin játékengedélye és egyéb papírjai elkészüljenek időre, és szombaton akár pályára is léphessen.

Kiemelt kép: ujpestfc.hu

Olvasói sztorik