Magyar foci sport

Reagált a DVTK a szurkolói bojkottra

Nem örülnek a miskolci klubnál, de megértik a fanatikusok elégedetlenségét.

Nem örül az egyik legnépszerűbb magyar klub, a Diósgyőri VTK vezetősége, hogy a labdarúgó NB I-ben 10. helyen álló csapat az elmúlt három mérkőzését elveszítette, és annak sem, hogy a Ferencvárosi TC elleni mérkőzésére nem kísérik el a csapatot a drukkerek. Ugyanakkor megértik a szurkolók rossz hangulatát – írja a miskolci klub honlapja.

Természetesen mi sem ilyen szezonkezdetről álmodtunk, de közös a célunk: a drukkerekkel együtt mi is azt szeretnénk, hogy a DVTK folyamatosan örömet okozzon nekik. Keressük az okokat, és azon dolgozunk nap mint nap, hogy a csapat ismét eredményes legyen. Szomorúak vagyunk a szurkolóink döntése miatt, de tiszteletben tartjuk azt, és reméljük, mihamarabb visszatérnek a lelátókra. Különösen hiányozni fognak annak fényében, hogy az elmúlt három hazai mérkőzésünkön rendre a DVTK Stadion bizonyult a forduló leglátogatottabb létesítményének

– mondta Sántha Gergely, a DVTK ügyvezetője.

Megértem, hogy az elmúlt három év küzdelmei után türelmüket veszítették a szurkolók. Minden kezdet nehéz, azonban a csapat nevében kapitányként ígérem, ahogy az elmúlt években, úgy idén is elérjük céljainkat, és még előre is tudunk lépni. Azon leszünk, hogy úgy játsszunk, és olyan eredményeket érjünk el, hogy csapatunk tizenkettedik tagja minél hamarabb visszatérjen a lelátóra, mert nagyon fognak hiányozni. Teljesen más a hangulat a stadionban, és teljesen más úgy játszani, ha ők is itt vannak

– nyilatkozta Dejan Karan, a DVTK csapatkapitánya.

Kiemelt kép: dvtk.eu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.