Magyar foci

Az elmúlt tizenöt év legnagyobb mérkőzésére készül a Fradi

A zöld-fehérek csapatkapitánya arra számít, a szurkolótábor segíthet kivívni a továbbjutást.

A Ferencváros a 0-0-ra végződött litvániai mérkőzés után augusztus 29-én, csütörtökön 20.00-kor fogadja a Suduvát az EL playoff-körének visszavágóján. Lovrencsics Gergő szerint hatalmas lehetőség előtt áll a klub.

Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk. Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk. Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az EL kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadni a pályán, a szívünket, lelkünket ki kell tenni. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk

– nyilatkozta a klub honlapjának.

Hangsúlyozta a szurkolók szerepét, akiktől sportszerű szurkolást kért.

Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk. Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat és mi is boldogak lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája. Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet

– mondta a csapatkapitány.

Kiemelt fotó: www.fradi.hu

Olvasói sztorik