Magyar foci

Gera Zoltán kihirdette második válogatott keretét

Dánia és Norvégia lesz az U21-es válogatott ellenfele.

U21-es magyar válogatott szeptember 6-án lejátssza első felkészülési mérkőzését a Gera Zoltán vezette szakmai stáb irányítása mellett. A Dánia elleni idegenbeli összecsapást követően, szeptember 10-én Norvégia lesz az ellenfél a Pancho Arénában – írja az MLSZ honlapja.

A 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatott szeptember 1-jén kezdi meg a közös munkát Telkiben, majd szeptember 4-én utazik el Aalborgba, a Dánia elleni mérkőzés helyszínére.

A válogatott összetételének kialakítása még csak most kezdődött, ezért az aktuális keret egyáltalán nem tekinthető véglegesnek. Folyamatosan figyeljük a korosztály legtehetségesebb játékosait, több olyan labdarúgó is van, akit erre az összetartásra nem tudtam meghívni, de számolok velük a későbbiekben. Ez természetesen fordítva is igaz: minden jelenlegi kerettagnak bizonyítania kell, hogy valóban a válogatottban a helye. Nehéz mérkőzések várnak ránk két erős riválissal szemben, de a csapat fejlődéséhez éppen az ilyen összecsapások szükségesek

– nyilatkozta a Gera Zoltán.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Varga Ádám (Soroksár) Demjén Patrik (ZTE) Bese Balázs (MTK Budapest) Védők: Bolla Bendegúz (ZTE) Kovács Krisztián (Győri ETO) Szalai Attila (Apollon) Szilágyi Zoltán (Vasas) Takács Zsombor (Soroksár) Tóth Bence (Vasas) Nagy Zsombor (MTK Budapest) Deutsch László (Csákvár) Középpályások: Szabó Bence (DVTK) Hinora Kristóf (Vasas) Tajti Mátyás (DVTK) Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd) Schafer András (Chievo) Kiss Bence (Haladás) Támadók: Kiss Tamás (Puskás Akadémia) Kundrák Norbert (DVSC) Kovácsréti Márk (Kisvárda) Szánthó Regő (Győri ETO) Bíró Bence (Guimaraes) Májer Milán (Gyirmót)

Olvasói sztorik