Magyar foci

Gyász: 24 évesen elhunyt a magyar focista

Az Enyingi VSE játékosa, Boda Tamás közlekedési balesetben vesztette életét.

Szörnyű hírről számolt be a feol.hu portál: csütörtök reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt a Fejér megyei első osztályban szereplő Enyingi VSE labdarúgója, Boda Tamás. A 24 éves játékos közlekedési balesetben veszítette életét.

A szurkolók bevették a kölni dómot, lélegzetelállító az eredmény
Csaknem ötezren imádkoztak a csapat sikeréért.

Boda tízesztendős korában kezdett el Enyingen futballozni, majd középiskolai tanulmányai alatt Dunaújvárosban a VSI, a PASE, valamint a Pálhalma II alakulatában játszott. Az idei szezonban csatlakozott újra az Enying felnőttcsapatához, és a nyári felkészülést követően készen állt a bemutatkozásra (a Lajoskomárom elleni múlt vasárnapi összecsapáson már a kispadon várt bevetésre többedmagával).

Vasárnap a Fejér megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában a Tordas vendégeként lépett volna pályára az enyingi gárda, a találkozót azonban érthető okokból, a két együttes közös megegyezésével elhalasztják, és új időpontban, szeptember 18-án, szerdán 17 órakor játsszák – írja a feol.hu

Kiemelt kép: Enyingi VSE Facebook

Olvasói sztorik