Magyar foci

Juhász Roland Székesfehérvár tiszteletbeli polgára lett

A Mol Fehérvár FC hivatalos honlapján közölte, hogy Juhász Roland Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára címet kapott. Az augusztus 20-i ünnepi közgyűlésen Cser-Palkovics András polgármester méltatta a 36 éves hátvédet.

Játékintelligenciája, sport iránti tisztelete, pályán belüli és kívüli magatartása miatt sok fiatal példaképe lehet

– tette hozzá Cser-Palkovics András.

A 95-szörös válogatott hátvéd az MTK-ban kezdte pályafutását, majd 2005-ben igazolt a belga rekordbajnok Anderlechthez, amelyben négyszeres bajnok lett, kupagyőztes, szuperkupagyőztes, lett, sőt a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Miután 2013-ban hazatért, a Fehérvár játékosa lett, amellyel kétszer magyar bajnok (2015, 2018), kétszer bajnoki ezüstérmes (2013, 2016, 2017) 2019-ben pedig Magyar Kupa-győztes lett.

Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik