Magyar foci sport

Kétszeres bajnok futballistáját gyászolja a Ferencváros

Takács Béla 1967 és 1969 közt védett a zöld-fehéreknél.

Az FTC a hivatalos oldalán tudatta, hogy 78 esztendős korában elhunyt Takács Béla, a klub egykori, kétszeres bajnok kapusa. A korábbi kiváló labdarúgó 1967 és 1969 közt volt a Ferencváros játékosa, ezen időszak alatt 39 alkalommal lépett pályára.

Az első két évében két bajnoki címet szerzett a klubbal, majd ’69-ben bronzérmes lett a bajnokságban a Fradival. Az 1968-as Vásárvárosok Kupája-döntő során ő is a csapat tagja volt. Takács a Haladásban, a Honvédban és a Bp. Spartacusban is szerepelt, a kispesti együttessel 1964-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert.

Kiemelt kép: fradi.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.