Magyar foci bajnokok ligája

Bajnokok Ligája: a Ferencváros edzője nem árulhatott el túl sok mindent

Rebrovot meglepték a máltaiak az első összecsapáson.

A Valletta elleni BL-selejtező visszavágója előtt, Máltán tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros. A zöld-fehérek edzője több dologra is felhívta csapata figyelmét, a 3-1-re megnyert első találkozó ellenére, óvatosságra inti játékosait.

Mindig mondom a játékosaimnak, hogy ez a Bajnokok Ligája, egy ország legjobb csapatával játszunk, senki ellen sem mehetünk biztosra. Egyelőre a párharc felén vagyunk csak túl, ugyanúgy kell koncentrálnunk a második részben is. A kétgólos előnyünk semmit sem jelent, ugyanúgy oda kell figyelnünk a visszavágón. A Valletta agresszív csapat, de az meglepett, hogy az első meccsen nem voltak annyira azok, mint amennyire számítottam volna. A kezdőcsapat? Nagyjából már megvan a fejemben, de nem árulhatok el túl sokat, mert akkor megkönnyíteném az ellenfelünk feladatát. Sajnálom a kapott gólt, de mindegy, hogy boldog vagyok, vagy sem, a lényeg, hogy a saját futballunkat játsszuk, és jobban koncentráljunk védekezésben

– idézi Szerhij Rebrovot a Ferencváros honlapja.

Láttuk az első mérkőzésen, hogy kemény játékosok alkotják ellenfelünket. Nehéz meccs volt, agresszíven futballoztak, most még inkább erre számítok, ezért felkészültnek kell lennünk. Nem lesz könnyű a feladatunk, de ez a munkánk, meg kell oldanunk a továbbjutást, mindegy, hogy milyen talajon játszunk

– nyilatkozta Miha Blazic.

A Valletta elleni összecsapás 20 órakor kezdődik.

Kiemelt fotó: fradi.hu

Olvasói sztorik