Magyar foci

„Végre eltűnnek Szombathelyről Illés Béla és társai?”

Megmenekül a Haladás, de a szurkolók továbbra is dühösek a többségi tulajdonosra.

Csütörtökön megírtuk: a Haladás többségi tulajdonosa befizeti a csapat kasszájába az NB II-es licenc megtartásához szükséges 500 millió forintot.

Később a hivatalos honlap is kiadott egy közleményt, amelyben leírták: a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. tulajdonosi taggyűlést tartott, ahol a tulajdonosok ismételten kifejezték korábbi szándékukat, amely szerint a továbbiakban is működtetni kívánják a gazdasági társaságot. Ezután Szombathely önkormányzata, mint az egyik kisebbségi tulajdonos, jelezte, hogy előre, egy összegben kész átutalni tulajdonrészének megfelelően a 150 millió forintos támogatást, amely egyébként a 2020-as, 2021-es és 2022-es évre jár.

Brutális pénzhez jut a másodosztályú Szombathelyi Haladás
Illés Béláék félmilliárd forintot varázsoltak elő délelőtt óta. Mészáros Lőrinc veje állhat a háttérben.

Bár a csapat megmenekülése jó hír, a szurkolók továbbra is dühösek az Illés Béla vezette többségi tulajdonosra, és bírálják a hirtelen jött több száz millió forintos tranzakciókat. A Hali-szurkolók Facebookon közzétett reakcióiból válogattunk.

  • És akkor most már 2022-ig a Haladás megdolgozik a kapott 150 millióért, további juttatás nélkül, ugye?
  • Szerintem Illés a mai délutánon eladta Homlokéknak az akadémiáját! Visszafizeti az adósságokat, azt húzzon oda, ahová akar!
  • Akkor most mégis marad az NB II-ben a csapat, és végre eltűnnek egész Szombathelyről Illés Béla és társai?
  • Ha sikerül megmaradni az NB II-ben, akkor szerezni kéne egy új főszponzort! Mert ezt a cirkuszt kétszer eljátszani nem lehet.
  • Illés Béla visszatette a penzt…
  • Szerintem onnan lett hirtelen pénze Illésnek, hogy nem volt más választasa, eladta Homlokéknak az akadémiát! Ez 100 százalék!

Kiemelt kép: haladas.hu

Olvasói sztorik