Magyar foci

Szerződést bontottak az NB I-es támadóval

Délczeg Gergely távozik Kisvárdáról.

Három és fél év után távozik az NB I-es Kisvárda Master Good csapatától Délczeg Gergely, akivel közös megegyezéssel bontott szerződést a klubvezetés. A 31 éves támadó a hét elején Dorogon vett részt edzéseken, amelyek után szóban mindenben megegyezett az észak-magyarországi NB II-es csapattal.

Hálás vagyok, hogy itt tölthettem ezt a három és fél évet, nagyon sokat kaptam a várostól, a klubtól és a szurkolóktól is, Sajnálom, hogy így alakult, én sem úgy terveztem, hogy ennyi sérülés nehezíti meg a helyzetemet. Felépültem, és bár új helyen találhatom meg a számításomat, szép emlékeket viszek magammal. Kisvárdán kaptam meg a lehetőséget arra is, hogy edzőként gyerekekkel foglalkozzak, nem tartom kizártnak, hogy visszatérek még edzőként ide, de még szeretnék a pályán is bizonyítani

– mondta búcsúképpen Délczeg, miután elköszönt eddigi csapattársaitól is.

A kisvárdai játékosként két műtéten is átesett támadó 33 NB II-es meccsen jutott szóhoz a csapat színeiben, ezeken öt gólt szerzett. Tagja volt a kisvárdai labdarúgás történetében első alkalommal az élvonalba jutott csapatnak, részese volt a Magyar Kupában az akkori háromszoros címvédő Ferencváros legyőzésének.

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik