Magyar foci bajnokok ligája

Csillagos ötös a Fradi-hős Dibusz értékelése

A panenkázók réme.

Megmutattuk a Ludogorec–Fradi BL-csata egyik legfontosabb pillanatát, Dibusz Dénes káprázatosan védését a találkozó 29. percében. Jakub Swierczok panenkás tizenegyessel kísérletezett: nem jött be. A magyar válogatott kapus a fradi.hu oldalnak nyilatkozott a 3–2-re megnyert mérkőzést követően. Mint mondta, készült rá, hogy a bolgár rivális játékosa váratlant húzhat…

Így jár, aki alázni akarja Dibusz Dénest
Swierczok panenkázni próbált, de nem számolt a Fradi-kapus zsenialitásával.

A videózás miatt tudtam, ezzel együtt a kiélezett helyzet miatt elsőre nem számítottam erre. Pedig nem is csinálta rosszul, mert a léc alá jött a labda, szerencsém volt, hogy annyira fel tudtam jönni a földről, hogy kiüssem. Nagy lendülettel futott, ezért tőlem is gyors reakció kellett, de az utolsó lépésnél nagyon lefékezett. Akkor gondoltam, hogy mi következhet, bár én is elindítottam már a mozgást, meg tudtam annyira fogni a lendületemet, hogy még egy kontramozgásra is képes voltam. Visszagondolva, kulcsfontosságú volt

– magyarázta a Fradi hőse, aki négyből két panenkás tizenegyest hárított az utóbbi időben.

S, hogy Dibusz szerint mi a siker titka?

Olyan edzőnk van, aki szerepelt a csapatával már BL-csoportkörben, és jó eredményeket ért el. Érződik rajta, hogy tudja, hogyan lehet eredményes a csapatunk. Mindkét találkozón bizonyítottuk is, hogy fel tudunk nőni a Ludogorec szintjére. Ez nem jelent rosszat, hiszen a bolgárok az elmúlt években rendszeresen BL- vagy EL-csoportkörben szerepeltek. Ez az eredmény tehát biztató a jövőre nézve. Adhat ez az egész egy olyan lökést, megerősítést, hogy sikerrel tudjuk venni a következő akadályokat is. Most mindenesetre a máltaiakra kell koncentrálnunk, ahogy hazaérünk, mindenkinek a fejében ez forog majd

– tette hozzá a magyar kapus.

Kiemelt kép: fradi.hu

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör, visszavágó

Ludogorec Razgrad (bolgár) – Ferencváros 2-3 (1-2)

Ludogorec: Renan – Ikoko (Cicinho, 64.), Terzijev, Moti, Nedgyalkov – Goralski, Gyakov – Intima, Marcelinho (Biton, 64.), Tchibota – Swierczok (Keserü, a szünetben)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko (Sigér, 57.), Haratin – Skvarka – Zsubkov, Priskin (Lanzafame, 73.), Tokmac (Varga, 61.)

Gólszerző: Terzijev (24.), Heister (69. – öngól) illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Tokmac (48.)

Sárga lap: Keserü (85.) illetve Ignatenko (26.), , Lovrencsics (28.), Dibusz (29.)

Piros lap: Moti (82.)

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Olvasói sztorik