Magyar foci

Hiába az új edző, még mindig nincs rendben a háttér a Haladásnál?

Lapértesülés szerint a másodosztályú klubnál úgy nevezték ki Supka Attilát, hogy még több játékosnak is tartoznak.

Szerdán jelentette be a Szombathelyi Haladás vezetősége, hogy trénert igazoltak a másodosztályú csapathoz: hároméves szerződést írt alá Supka Attila – emlékeztet az ugytudjuk.hu. A lap szerint ez azért is érdekes, mert közel két hete, a július elsején tartott szurkolói ankéton Tóth Miklós ügyvezető azt mondta: addig nem igazolnak új edzőt és új játékosokat, amíg a korábbi tréner és labdarúgók bérét teljes egészében nem rendezték.

A Haladás ugyanis – az ankéton elhangzottak alapján – 400 millió forintos adósságot görget maga előtt, aminek egy komoly részét az elmaradt bérek teszik ki.

Az ugytudjuk.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a játékosok továbbra is azt várják, hogy a teljes bérüket megkapják, így a klub nem teljesítette a magának szabott feltételt. A portál kereste a Haladás vezetőségét is, hogy nyilatkozzanak a bérekről. Illés Bélától, a csapat többségi tulajdonosának képviselőjétől a visszaigazoló e-mail megérkezett, hogy elolvasta levelet, de a válasz egyelőre elmaradt.

Közben olyan híreket is kapott a lap, hogy a csapatot működtető gazdasági társaságnál, a Haladás Labdarúgó Kft.-nél továbbra sem történt meg a tőketartozás rendezése, ez pedig akár azt is maga után vonhatja, hogy a csapatot még az NB II-ben sem engedik elindulni. Az ugytudjuk azt írja, a tulajdonosoknak július végéig van rá lehetősége, hogy rendezzék a tartozásukat.

Kiemelt kép: Szombathelyi Haladás Facebook

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik