Magyar foci

Huszonhárom perc alatt mesterhármast lőtt a fehérvári játékos

A Mol Fehérvár FC nagyszerűen kezdett idegenben az FK Zeta vendégeként. Az egyelőre Viditől szokatlan 4-3-3-as felállás fényesen bevált, különösen a bal szélen játszó Georgi Milanov okozott gondot a montenegróiaknak.

A bolgár szélső három gólpasszt is kiosztott, mindhárom alkalommal Loic Nego érkezett megfelelő ütemben, így annak ellenére is nagyon magabiztosan vezetett félidőben a magyar csapat, hogy szépíteni tudtak a hazaiak.

Érdemes megjegyezni, hogy a Zeta elképesztően fiatal csapatot állított ki, négyen is 20 év alattiak voltak a kezdőből. Ennek megfelelően ifjonti hévvel estek volna neki a Fehérvárnak, de a Vidi nagyon tudatosan tördelte a játékot, ami így nem szórakoztatta a közönséget, de a célját elérte: tartotta az eredményt.

Sőt, a hajrában még két gólt lőttek a fehérváriak, Juhász Roland fejesből talált be egy szabadrúgást követően, majd a meccs utolsó labdaérintéseként Huszti Szabolcs lőtt gyönyörű szabadrúgásgólt.

A meccs forgatókönyvéhez tartozik, hogy csereként bemutatkozott új csapatában Ivan Petrjak.

Európa Liga, selejtező, 1. forduló

FK Zeta (montenegrói)–Mol Fehérvár FC (magyar) 1-5 (1-3)
Gólszerző: Goranovic (17.) ill. (Nego 3., 12., 23.), Juhász (87.), Huszti (93.)

További eredmények:
Debrecen (magyar)–Kukësi (albán) 3-0
Pjunik Jerevan (örmény)–Shkupi (északmacedón) 3-3
Ordabaszi (kazah)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 1-0
FK Ventspils (lett)–KF Teuta (albán) 3-0
Alaskert (örmény)–FK Makedonija (északmacedón) 0-2
AEK Larnaca (ciprusi)–Petrocub (moldovai) 1-0
KF Laci (albán)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1-1
JK Narva (észt)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0-2
FC Flora (észt)–Radnicski Nis (szerb) 2-0
Sabail (azeri)–Universitatea Craiova (román) 2-3
Kuopio (finn)–FK Vityebszk (fehérorosz) 2-0
Balzan (máltai)–Domzale (szlovén) 3-4
Riteriai (litván)–Klaksvik (feröeri) 1-1
Ruzomberok (szlovák)–Levszki Szófia (bolgár) 0-2
Akademija Pandev (északmacedón)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 0-3
Brann Bergen (norvég)–Shamrock Rovers (ír) 2-2
Bröndby IF (dán)–FC Inter Turku (finn) 4-1
Crusaders (északír)–B36 Tórshavn (feröeri) 2-0
Dinamo Tbiliszi (grúz)–UE Engordany (andorrai) 6-0
FK Liepaja (lett)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-1
Zalgiris Kaunas (litván)–Apollon Limassol (ciprusi) 0-2
Maccabi Haifa (izraeli)–NS Mura (szlovén) 2-0
Malmö FF (svéd)–Ballymena (északír) 7-0
Molde FK (norvég)–KR Reykjavík (izlandi) 7-1
Radnik Bijeljina (bosnyák)–Spartak Trnava (szlovák) 2-0
Speranta Nisporeni (moldovai)–Neftci Baku (azeri) 0-3
Szoligorszk (fehérorosz)–Hibernians (máltai) 1-0
Fola (luxemburgi)–Csihura Szacshere (grúz) 1-2

Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik