A Ferencváros játékosa, Priskin Tamás az előző szezont a Szombathelyi Haladásnál töltötte kölcsönben, a felkészülési időszak alatt viszont igyekezett meggyőzni a ferencvárosi szakmai stábot, hogy számíthatnak rá. A támadóval az elmúlt hetek tanulságairól beszélgetett a klubhonlap.
– Őszintén szólva, nem volt könnyű helyzet, bizonytalan volt a sorsom, miután az előző idényben kölcsönadtak. Most megkaptam a lehetőséget a klubtól, hogy bizonyítsak, bízom benne, hogy sikerült. Csapatszinten nagyon jól teljesítettünk, hiszen a nyolc meccsből hetet is megnyertünk, ez biztosan jó jel. Hasznos és nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, amelyeken – úgy érzem – egyénileg is jól teljesítettem.
Az első edzőtáborban három meccsen két gól volt a mérlege, valamint az elmúlt három meccsen is mindig betalált – jó ajánlólevélnek tűnik.
A csatároknak mindig fontos, hogy gólt szerezzenek, az én önbizalmamnak is jót tett, de azt fontosabbnak tartom, hogy csapatként sikeresek voltunk, azt pedig még inkább, hogy a játékunk is jól nézett ki. A magam részéről a legfontosabb az volt, hogy ha pályára lépek, próbáljak meg gólt szerezni. A helyzeteim megvoltak, a CSZKA Szófia ellen sajnos elpuskáztam egy ziccert, de utána már jobb volt a helyzetkihasználásom.
A játékos Rui Pedróval együtt tért vissza a Haladástól, neki is jól sikerült a felkészülése.
– Igen, beszéltünk róla sokat. Korábban nem volt könnyű a bizonytalanság, de úgy érzem, hogy mindketten jól teljesítettünk, és bizonyítani tudtunk – tette hozzá Priskin.
Kiemelt kép: fradi.hu