Magyar foci

Az NB II-ben már vezetőedző lehetne Juhász Roland

UEFA A-licencet szerzett a fehérvári védő.

Beszámoltunk róla, hogy Juhász Roland még egy évig szeretne futballozni, vagyis az utolsó idényére készül. A Fehérvár FC hátvédje jövő hétfőn ünnepli a 36. születésnapját, és gőzerővel készül a visszavonulását követő időszakra. Az is sejthető, milyen irányba lépne.

Amint arról a fehérváriak honlapja beszámol, Juhász Szalai Tamás másodedzővel együtt UEFA A-licences edző lett.

Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen a pályafutásom végéhez közeledve egyre többet kell gondolnom a távolabbi jövőre is. Számomra ez egy összevont B- és A-licences képzés volt, ami szerencsés, hiszen alapvetően ezeket csak több év alatt lehet megszerezni, de nekem megadatott, hogy kilenc hónap alatt teljesítsem. Fontos lépés ez, hiszen ezzel a végzettséggel NB II-ben már vezetőedző, NB I-ben pályaedző lehetek. Sokan beleesnek abba a hibába, azt gondolják, attól, hogy jó játékosok voltak, jó edzők is lesznek. Én ezt nem gondolom így, rengeteget kell még tanulnom a szakmáról

– fogalmazott a magyar válogatottban 95 alkalommal pályára lépő Juhász Roland.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik