Magyar foci

„A Vidi az ország legjobb csapata” – mondta az FTC második együttesétől érkező kapus

Kovács Dániel nem érezte realitását annak, hogy számítana rá a Ferencváros, így kötött ki Székesfehérváron.

Egy hónapja jelentették be, hogy Székesfehérváron, a Mol Vidi FC-ben folytatja pályafutását Kovács Dániel. A kapus 1994. január 16-án született Gyulán. A labdarúgás alapjaival is itt kezdett el megismerkedni, majd előbb Békéscsabára, 17 évesen pedig a fővárosba, a Vasas Kubala Akadémiára került. A 2017–2018-as idénytől a Soroksár kapuját őrizte, ahol a legutóbbi szezonban 38 bajnokiból 36 alkalommal az ő nevével kezdődött az összeállítás, a Magyar Kupában pedig egészen az elődöntőig meneteltek.

Meglepő helyről erősített a Mol Vidi FC
A 25 éves kapus, Kovács Dániel az NB II-es Soroksár együttesétől érkezik a csapathoz.

Kovács most hosszabb interjút adott új klubja honlapjának. Megkérdezték tőle, hogy mivel két szezont töltött Soroksáron, ami tulajdonképpen a Ferencváros második csapata, felmerült-e az, hogy leigazolja a Ferencváros.

Amikor leigazolt a Soroksár, akkor a Dragóner Attilával történő egyeztetés során szóba került ez a lehetőség is, de nyilván én is tisztában voltam azzal, hogy egyből nem fogok odakerülni a Fradihoz. A soroksári évek alatt aztán nem éreztem realitását annak, hogy számítana rám a Ferencváros, legjobb tudomásom szerint nem is igazán érdeklődtek irántam, végül pedig leigazolták Gróf Dávidot.

A Vidi viszont megkereste, és el is fogadta a klub ajánlatát. Ez annak ismeretében, hogy a válogatott Kovácsik Ádám és a rutinos Tomas Tujvel lesz a két riválisa, nagy bátorságra vall.

– Való igaz, biztos, hogy nagy harc lesz a csapatba kerülésért és a tapasztalat nem mellettem szól. Úgy gondolom viszont, hogy az életben semmit nem adnak ingyen, mindenért meg kell keményen küzdeni. Legalábbis nekem mindenért meg kellett eddig küzdenem. (…) Sok lehetőségem volt, de nagyon megörültem, amikor Kovács Zoltán sportigazgató megkeresett. A Vidi az ország legjobb csapata, de azért sokáig gondolkodtam, mi is lenne a karrierem szempontjából a legjobb döntés. De én ilyen bevállalós srác vagyok, igyekszem, ahogy eddigi is, most is rengeteget melózni, remélem, meglesz az eredménye. Mindenképp hosszú távra tervezek, persze nyilván minél előbb és minél többet szeretnék játszani, de szerintem ezzel mindenki így van, épp ezért várható nagy harc a csapatba kerülésért. Két rutinos kapussal és egy szintén nagyon rutinos kapusedzővel dolgozhatok együtt, ez pedig garancia a további fejlődésemre – tette hozzá.

Kiemelt kép: molvidi.hu

Olvasói sztorik