Magyar foci

Bemutatta Torghelle utódját az MTK

A csatár a Liverpool játékosa is volt.

Visszatér az MTK-hoz Simon András, aki legutóbb az élvonalbeli Paksnál játszott – írja a kék-fehérek honlapja.

Az MTK Budapest hivatalosan is leigazolta a 29 éves támadót, Simon Andrást, aki nem ismeretlen a szurkolóinak, hiszen a klubnál nevelkedett, itt mutatkozott be a magyar élvonalban tizenhat évesen, a 2006/2007-es idényben. Simon ezt követően 2007-ben a Premier League-ben játszó Liverpoolhoz került,  megfordult a spanyol másodosztályú Córdobánál és a holland élvonalbeli Excelsiornál is.

A Playboyban is szerepelt Karius új barátnője
Nagy népszerűségnek örvend a szőke bombázó.

A csatárként bevethető játékos 2011-ben tért vissza Magyarországra, a Győri ETO FC, a Lombard Pápa, a Haladás, a Kecskeméti TE és a Gyirmót FC csapatát is erősítette, az előző idényben pedig a Paksi FC-ben játszott. A 2015/2016-os idényben kiérdemelte a legjobb NB II-es játékosnak járó elismerést a profi játékosok szavazata alapján.

A korábbi U21-es válogatott labdarúgó jól ismeri a magyar mezőnyt, hiszen 91 alkalommal pályára lépett az élvonalban, 54 másodosztályú mérkőzésén pedig 20 találat fűződik a nevéhez.

Kiemelt fotó: MTK

Olvasói sztorik