Magyar foci

Fernando Gorriarán elköszönt a Ferencvárostól

Korábban megírtuk már, hogy Fernando Gorriarán Mexikóba tart a Santos Laguna csapatába 2,5 millió dollárért cserébe.

Lelép a Fradi egyik legnagyobb csillaga
Végső szakaszban a tárgyalások Fernando Gorriarán ügyében.

Ugyan egyik klub sem tett még hivatalos bejelentést az ügyben, az uruguayi középpályás a közösségi médiában elbúcsúzott a Fraditól és a szurkolóktól.

Egy felejthetetlen korszak ma véget ért az életemben. Az elmúlt két év minden egyes pillanatát élveztem a klubnál. Ezek az évek segítettek, hogy emberként és labdarúgóként is fejlődjek és felnőjek. Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, akikkel minden  mérkőzésen közösen harcoltunk, hogy befogadtak. Biztos vagyok benne, hogy a minőségnek köszönhetően a trófeák továbbra is jönni fognak. Mindig emlékezni fogok rátok, ez biztos.

Szeretném megköszönni a két edzőmnek, akik számoltak velem, akik segítettek, hogy elérjük a céljainkat. Az orvosoknak, akik segítették a felépülésemet, amikor sérült voltam. A vezetőknek, akik bíztak bennem és egy ilyen nagy klubba igazoltak. Köszönöm a szurkolóknak, hogy minden mérkőzésen ott voltak és folyamatosan biztattak minket. Meghatott az a sok üzenet, amit az utóbbi napokban küldtetek.

Ferencváros, örökké hálás leszek mindenért, amit kaptam

– áll az uruguayi üzenetében, amit Twitteren és Instagramon egyaránt megosztott.

Az nem derül ki, hogy hová szerződik a 24 éves futballista, de elég beszédes tény, hogy május végén éppen Mexikóban nyaralt. Egy biztos, pénteken késő este eldőlt, Gorriarán nyáron elhagyja az FTC-t.

Kiemelt kép: Szirtesi László/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik