Magyar foci

Rossi: Az azeriek elleni meccs fontosabb lesz

Korábban a témában:

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai nem tűnnek fáradtnak, sokkal inkább motiváltnak látja őket a szombati, azerbajdzsáni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt.

Múlt kedd óta együtt készülünk, de csak a pályán derül ki, hogy ez mennyire sikerült jól. A mérések sem mutatnak fáradtságra utaló jeleket, de persze nem mindenki van ugyanolyan szinten, ami érthető egy hosszú szezon után

– mondta az elutazás előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető.

Rossi kiemelte, mindig győzelemre készíti a csapatát, de nagyon nehéz lesz győzni az azeri fővárosban, ugyanakkor megjegyezte, tanítványai alázatosan dolgoztak, mindenki átérezte, mennyire fontos lenne három ponttal távozni Bakuból.

“Mivel a szokottnál több idő állt rendelkezésünkre, így mindkét meccsre készültünk, de a fókuszban az Azerbajdzsán elleni találkozó szerepelt, amely szerintem fontosabb is lesz” – mondta Rossi, aki a keretében szereplő újoncokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, van olyan köztük, aki készen áll a bemutatkozásra, de azt nem árulta el, hogy Bakuban lesz-e debütáló futballista.

Az viszont biztos, hogy Bese Barnabás és Kádár Tamás sérülés miatt nem játszhat az azeriek ellen.

A Bundesliga legjobb kapusának választott Gulácsi Péter kijelentette, az Eb-részvételt érő első két hely megszerzéséhez mindenképpen nyerni kell Azerbajdzsánban, szerinte amennyiben a válogatott jól játszik, akkor sikerül elhozni a három pontot Bakuból.

Az azeri csapat a stabil védekezésre helyezi hangsúlyt, abból próbál meg kontrázni, nekünk ezeket a gyors ellentámadásokat kell megakadályoznunk. Pontrúgásokból is veszélyesek

– mondta az RB Leipzig hálóőre, aki szerint a Rossi-éra első idegenbeli sikeréhez elengedhetetlen lenne, hogy a válogatott ne kapjon gólt, ebben neki személy szerint nagy segítséget jelent a védelem tengelyében klubtársa, Willi Orbán.

A magyar válogatott két forduló után három ponttal áll a csoportjában, szombaton Azerbajdzsán vendége lesz, majd három nappal később Walest fogadja a Groupama Arénában.

Az eddigi egymás elleni mérkőzések:

1996.11.10., Baku: Azerbajdzsán – Magyarország 0-3 (0-1) – vb-selejtező
Magyar gólszerzők: Nyilas (2), Urbán

 

1997.09.10., Budapest: Magyarország – Azerbajdzsán 3-1 (2-0) – vb-selejtező
Magyar gólszerzők: Klausz, Halmai, Illés

 

1998.10.10., Baku: Azerbajdzsán – Magyarország 0-4 (0-0) – Eb-selejtező
Magyar gólszerzők: Dárdai, Illés, Pisont, Fehér

 

1999.09.08., Budapest: Magyarország – Azerbajdzsán 3-0 (1-0) – Eb-selejtező
Magyar gólszerzők: Sebők, Egressy, Sowunmi

 

2011.02.09., Dubai: Magyarország – Azerbajdzsán 2-0 (1-0) – barátságos
Magyar gólszerzők: Rudolf, Hajnal

Eb 2020, E csoport

Az E csoport állása:

1. Wales 1 1 0 0 1–0 +1 3
2. Szlovákia 2 1 0 1 2–1 +1 3
3. Horvátország 2 1 0 1 3–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 0 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 0 0 1 1–2 –1 0

Eddigi mérkőzések:
Horvátország–Azerbajdzsán 2-1 (1-1)
Szlovákia–Magyarország 2-0 (1-0)
Wales–Szlovákia 1-0 (1-0)
Magyarország–Horvátország 2-1 (1-1)

További program:
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország

 

Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales

 

Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán

 

Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia

 

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales

 

Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország

 

November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia

 

November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Kiemelt kép: MTI/EPA/Valda Kalnina

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.