Magyar foci

Féltucat gól: kiütötte a svédeket a magyar U18-as válogatott

A korsztályos együttes hét tavaszi mérkőzéséből hatot megnyert.

A Bene Ferenc vezette magyar U18-as labdarúgó-válogatott remek játékkal 6-0-ra legyőzte a svéd korosztályos csapatot felkészülési mérkőzésen Kecskeméten. A két csapat a héten másodszor találkozott egymással, a keddi első felvonást a mieink hátrányból felállva nyerték 2-1-re – írja az MLSZ honlapja.

Elküldték az MTK-tól Torghelle Sándort
Nem hosszabbítanak szerződést a 42-szeres magyar válogatott labdarúgóval.

Az U18-as válogatott nagyszerű félévet zárt, hét tavaszi mérkőzéséből hatot megnyert, olyan riválisokat is legyőzve, mint az olasz, a svájci vagy a svéd csapat, sikerei közül többet ráadásul fölényesen, nagy különbségű győzelem formájában ért el.

Játékosaim büszkék lehetnek a mai teljesítményükre, mert nemzetközi szinten bármilyen rivális ellen megsüvegelendő teljesítmény hatgólos különbséggel nyerni, most ráadásul egy nagyon erős ellenfelet tudtak magabiztosan legyőzni. Ez elsősorban a nagyszerű csapategységnek, a fegyelmezett védekezésnek és a hatékony helyzetkihasználásnak köszönhető, ezen a mérkőzésen minden pályára lépő labdarúgó motiváltan, nagy akarással küzdött. Külön örülök, hogy a játékosok megfogadták, amit szünetben kértem tőlük, és a második félidőben, a biztos előny tudatában sem vettek vissza, végig meggyőzően futballoztak. Szeretnék gratulálni minden kerettagnak az elmúlt félévben elért eredményekhez, bízom benne, hogy folytatni tudjuk a sikeres munkát a következő szezonban is. Fontosnak tartom, hogy a csapat minden tagja mielőbb átlépjen és beintegrálódjon a felnőtt futballba, és a válogatott tavaszi teljesítménye alapján úgy gondolom, erre sokuknak jó esélye lesz a következő időszakban. Köszönet illeti tavaszi kiváló munkájukért a stábom tagjait, valamint a játékosok felkészítő edzőit a kluboknál, az ő munkájukra is szükség volt a jó szerepléshez

– értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc.

U18-as felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Svédország 6-0 (3-0)
Magyarország: Ásványi Balázs – Lakatos Benjámin (Huszti András, 46.), Vágó Gábor, Varju Benedek, Körmendi Kevin – Radics Márton, Kocsis Bence –Kapronczai Gergely, Szabó Bálint, Kalafat Álmos (Cipf Dominik, 64.) – Tóth-Gábor Kristóf (Halmai Ádám, 46.)
Gólszerzők: Kalafat (20., 40.), Kapronczai (35.), Körmendi (48.), Szabó (51.), Halmai (59.).

Kiemelt kép: MLSZ

Olvasói sztorik