Magyar foci

Riválistól igazolt játékost a Vasas

Gál Mátyás a Siófok csapatától tért vissza Angyalföldre.

A Vasas FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött Gál Mátyással, aki 2013 és 2015 között már volt az angyalföldi csapat játékosa. A 27 éves középpályás az elmúlt négy idényt Siófokon töltötte, ahol csapatkapitány is volt.

A Juventus az Arsenallal harcol Szoboszlaiért?
Sorban állnak a topklubok a magyar tehetségért.

Domonyai László klubigazgató a következőket mondta a visszatérő labdarúgó szerződtetéséről.

A Vasas a fiatal tehetségek mellett olyan játékosokat keres, akik karakterükkel, pozitív személyiségükkel a mérkőzéseken és az edzéseken is példát mutatnak a fiataloknak. Gál Mátyás hazatér a Vasasba, az elmúlt években vezére volt csapatainak, értékes sportemberrel erősödünk a személyében.

– nyilatkozta a Vasas vezetője.

Szanyó Károly keresett meg, akivel korábban már dolgoztam együtt a Vasasnál. Akkor sikeresek voltunk, hiszen feljutottunk az NB I-be.  Nem sokáig gondolkodtam az ajánlaton, hiszen nagyon tetszik a klub filozófiája, sok a fiatal tehetséges játékos és bátor támadófocit játszik a csapat. Nem szeretnék azonban ígérgetni, tettekkel akarom majd bizonyítani, hogy a Vasas erőssége tudok lenni. Az eredeti posztom védekező középpályás, de a védelem közepén is tudok játszani

– mondta a klubhonlapnak Gál.

Kiemelt kép: vasasfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.