Magyar foci

Marad Kisvárdán a válogatott támadó és a védő

Két meghatározó játékosával is szerződést hosszabbít a klub.

Révész Attila, az NB I-es Kisvárda Master Good sportigazgatója szóbeli megállapodást kötött két lejárt szerződésű játékossal arról, hogy további egy évig Kisvárdán szerepelnek: a magyar felmenőkkel egyaránt rendelkező, így futballmagyarnak számító Brana Ilics és Rados Protics azok után írják majd alá a szerződést, hogy visszatérnek a felkészülés kezdetére június 24-én.

Az egyszeres szerb válogatott, 34 éves Ilics (a képen) 2017 nyarán érkezett Kisvárdára a görög Arisz Szalonikitől. Az első bajnoki évben, az NB II-ben 35 mérkőzésen jutott szóhoz, 10 góllal és 21 gólpasszal segítette feljutáshoz a csapatot. A két hete befejeződött NB I-es esztendőben Ilics 30 mérkőzésen játszott, 21-szer a kezdőcsapat tagjaként, és összesen 1908 percet töltött a pályán. Négy góljával a házi góllövőlista – holtversenyes – harmadik helyezettje volt, mellé két gólpasszt is kiosztott.

Kiderült, kicsoda a BL-döntőn pályára szaladó félpucér nő
Kinsey Wolanski korábban is szerette mutogatni magát.

A 32 éves Protics fél évvel később, 2018 januárjában érkezett. A feljutással végződött tavaszi szezonban még csak hét mérkőzésen jutott szóhoz, az NB I-ben azonban jóval több lehetőség jutott neki, 24 mérkőzésen lépett pályára, 20 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként, összesen 1808 percet játszva. A kezdetben védekező középpályásként, tavasszal már inkább baloldali védőként szereplő játékos öt gólpasszával a vonatkozó lista második helyén végzett a csapaton belül.

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.