Magyar foci

Marco Rossi: Azt várom Dzsudzsáktól, hogy ő jelentse a különbséget

„Kilenc hónappal ezelőtt, amikor először ideérkeztem szeptemberben, temetői volt a hangulat a csapat körül.”

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt beszélt az M4 Sportnak a játékosairól és az ellenfelekről. A válogatott június 8-án Azerbajdzsánban lép pályára, majd három nappal később a Groupama Arénában fogadja Wales legjobbjait.

Böde a jövőjéről: „Nincs eldöntve semmi sem”
Távozásáról nyilatkozott a bajnok csapatkapitánya.

Rossi a kerethirdetéssel kapcsolatban elmondta, rengeteg dologra figyelnie kell stábjával, amikor összeállítják a listát „és ez különösen igaz, amikor véget ér egy adott szezon”.

Az olasz szakember szót ejtett Dzsudzsák Balázs személyéről is, mivel sokat vár a válogatott egyik legtapasztaltabb játékosától.

Egy dolgot le kell szögeznem Balázs esetében: számomra ő az egyetlen játékos, hangsúlyozom, az egyetlen játékos a keretben jelen pillanatban, akinél már kizárólag a válogatott élvez prioritást. Nála most egyértelműen a nemzeti csapat számít igazán. Jóval korábban biztos neki is fontos volt a klubcsapat, most viszont büszke rá, hogy ő lehet a kapitány. Büszke arra, hogy itt lehet, hogy meghívót kapott, és korábban nagyon sokat szenvedett, amikor nem hívtam meg, de ugye követnem kellett azokat a szabályokat, amelyeket meghoztam. Amikor Dzsudzsák visszatért, lépésről lépésre lendült formába és azt várom, ő jelentse majd a különbséget a csapatban a következő mérkőzéseken.

Rossi Azerbajdzsánnal kapcsolatban kiemelte, a papírforma alapján az egyetlen olyan együttes a csoportban, amely ellen ők az esélyesek, azonban figyelmeztetett arra, éppen a magyar válogatott horvátok elleni sikere mutatta meg, a papírforma nem minden.

– Ezért a három pontért nagyon jól kell játszanunk, nagyon koncentráltan kell pályára lépnünk és harcolnunk kell.

A bakui találkozó után egy napja lesz a szövetségi kapitánynak, hogy edzést tartson labdarúgóinak és máris pályára kell lépniük Wales ellen.

A gyakorlatban nem lesz időnk külön készülni Wales ellen az azeri meccs után. Ez az oka annak, hogy az előttünk álló két hetet így kell megtervezni: egyszerre kell készülni mindkét mérkőzésre. Azért ez nem lesz egyszerű. Kilenc hónappal ezelőtt, amikor először ideérkeztem szeptemberben, temetői volt a hangulat a csapat körül. Akkor szomorú volt mindenki, de persze még semmi sem történt azóta. Még nem tettünk semmi különöset. A jövőben tehetünk nagy dolgokat, de most ami jó, hogy érezzük a szurkolóink támogatását és ez nagyon fontos. Nem győzöm hangsúlyozni, de a legfontosabb nekünk, hogy együtt legyünk sikeresek és együtt érjük el a nagy célokat, ahogy a szlogenünk is szól: Csak együtt.

Kiemelt kép: Julian Finney/Getty Images

Olvasói sztorik