Magyar foci

A Debrecen és a Honvéd indulhat az EL-ben, kiesett az MTK

Az utolsó fordulót rendezték az OTP Bank Ligában. A Fradi nem bírt a Puskással, a Vidit a kieső Haladás kapta el.

Mind a kiesés, mind a nemzetközi kupaszereplés szempontjából izgalmasnak ígérkezett az OTP Bank Liga 2018–2019-es szezonját lezáró 33. forduló.

A Debrecen helyzete elég egyértelmű volt: amennyiben nyer, biztosan megszerzi a harmadik helyet, ami Európa Liga-indulást ér. A Loki már húsz perc elteltével kettővel vezetett a Paks ellen Szécsi Márk és Bódi Ádám góljaival, de hamar szépített a Paks, amire újabb hazai gól érkezett Szécsi révén. A második félidő elején Tőzsér Dániel váltott gólra egy tizenegyest: a DVSC 4-1-es sikerrel biztosította bronzérmét és Európa Liga-szereplését.

Megvan a harmadik EL-induló: a Vidi elleni Magyar Kupa-fináléra is készülő Honvéd idegenben 4-1-re verte az MTK-t, így eldőlt, hogy negyedikként zárja a bajnokságot. Ha legyőzi a Vidit a kupadöntőben, akkor azzal vívja ki az EL-indulást, ha veszít, akkor viszont a bajnoki negyedik helyezésért jár a nemzetközi szereplés (mivel a Vidi már biztosan EL-induló az ezüstéremmel). Az MTK pocsék formája azt jelenti, hogy a Haladás mellett ő a másik búcsúzója az élvonalnak.

Szintén nem kellett számolgatnia a Kisvárdának, ha odahaza legyőzi a Mezőkövesdet: a telt ház előtt pályára lépő várdaiak végül 2-1-es sikerrel biztosították élvonalban maradásukat. Hasonló volt a DVTK helyzete, mely egy győzelemmel biztos bennmaradó: az Újpestet magabiztosan 3-0-ra verte, utóbbi így csak ötödik lett.

Elrontotta a Fradi ünnepét a Puskás Akadémia, mely egy pontot szerzett a bajnok ellen, és a kieső Haladás is hasonló eredményt ért el a Vidi ellen – a tabella első két csapata döntetlennel zárta az idényt.

A honvédos Filip Holender és a ferencvárosi Davide Lanzafame is jegyzett egy-egy gólt, így 16-16 találattal végeztek a góllövőlista élén.

OTP Bank Liga, 33. forduló

Debreceni VSC–Paksi FC 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Szécsi (19., 33.), Bódi (23.), Tőzsér (tizenegyesből, 52.) illetve Cseke (30.)

 

Diósgyőri VTK–Újpest FC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Tajti (36.), Korbély (82.), Hasani (90.)
Kiállítva: Solomon (79. – Újpest)

 

Szombathelyi Haladás–Mol Vidi FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Priskin (67.), illetve Németh Milán (öngól, 80.)

 

Kisvárda Master Good–Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Cukalasz (25., 58.), illetve Dragóner (86.)

 

MTK Budapest–Budapest Honvéd 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Lencse (21.), illetve Holender (20.), Kamber (53.), N’Gog (75., 91.)
Kiállítva: Kanta (47. – MTK)

 

Puskás Akadémia–Ferencvárosi TC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Nagy Zs. (52.), illetve Lanzafame (tizenegyesből, 60.)

 

A bajnokság végeredménye:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 72 – 27 +45 74
2. Mol Vidi FC 33 18 7 8 53 – 37 +16 61
3. Debreceni VSC 33 14 9 10 44 – 39 +5 51
4. Budapesti Honvéd 33 13 10 10 46 – 38 +8 49
5. Újpest FC 33 12 12 9 38 – 28 +10 48
6. Mezőkövesd Zsóry FC 33 12 8 13 45 – 40 +5 44
7. Puskás Akadémia FC 33 11 7 15 36 – 45 -9 40
8. Paksi FC 33 9 12 12 33 – 46 -13 39
9. Kisvárda Master Good 33 10 8 15 36 – 48 -12 38
10. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 36 – 57 -21 38
11. MTK Budapest 33 10 4 19 42 – 56 -14 34
12. Szombathelyi Haladás 33 8 6 19 31 – 51 -20 30

Kiemelt kép: paksifc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik