Magyar foci

Dráma az U17-es Eb-n: tizenegyesekkel bukta el a negyeddöntőt a magyar válogatott

A büntetőpárbaj utolsó körében hibáztunk Spanyolország ellen.

A csoportját százszázalékos mérleggel záró U17-es magyar válogatott Spanyolországgal találkozott a korosztályos Európa-bajnokság negyeddöntőjében, Dublinban, ahol nem csak az elődöntőbe jutás, hanem a biztos világbajnoki részvétel volt a tét.

Nem kezdett jól a magyar együttes, a spanyolok már a hetedik percben kapufát rúgtak, négy perccel később pedig már a gólt sem úsztuk meg: Jordi Escobar lőtte ki a hosszú alsót egy szép csel után és szerzett vezetést Spanyolországnak. Nem sokkal később növelhette volna előnyét a spanyol válogatott, de Jordi Escobar ezúttal kapu mellé lőtt.

A második félidő elején egyenlített a magyar korosztályos válogatott: Kata átadása Ominger Gergő 20 méterről lőtte ki a sarkot. Negyedórával a rendes játékidő vége előtt Pino helyzeténél Hegyi védett nagy bravúrral. A hajrában fokozódott a nyomás a magyar kapun, de Hegyi a helyén volt, így következhettek a mindent eldöntő tizenegyesek.

A büntetőpárbaj első négy körében egyik csapat sem hibázott, az ötödik rúgást azonban elvétettük, így nem sikerült elődöntőbe jutnunk. Az U17-es válogatott a belgák ellen csap össze az ötödik helyért, amelyen a világbajnoki részvétel lesz a tét.

U17-es Európa-bajnokság, negyeddöntő

Magyarország-Spanyolország 1-1 (0-1) tizenegyesekkel: 4-5
Magyarország: Hegyi – Buna, Balogh B., Horváth M., László – Posztobányi, Ominger, Kata, Kosznovszky (Komáromi, 66.) – Németh A., Zuigeber (Major, 65.). Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Gólszerzők: Ominger (50.), illetve Jordi Escobar (11.)

Kiemelt kép: MLSZ Twitter

Íme a büntetőpárbaj:

Olvasói sztorik