Magyar foci

Ha így folytatja, aligha ússza meg a kiesést a Paks

Elképesztő mélyrepülésben Csertői csapata.

Sokáig úgy tűnt, a Paksi FC betonbiztos középcsapat az NB I-ben, aztán február végén valami megtört. Szinte hihetetlen, de a Csertői Aurél által irányított együttes hét bajnoki óta nem tud győzni, a megszerezhető huszonegyből két (!) pontot gyűjtött, több mint ötszáz perce gólt sem szerzett.

A tolnaiak már csak két riválisukat előzik meg, a kieső helyen álló Diósgyőr hátránya mindössze egy pont.

A múlt szombati vereség után Csertői kijelentette, „a hangzatos mondatok helyett a jövőben a cselekedeteknek kell dominálniuk, sokkal többet kell tenni a sikerért”.

Sajnos a felelőtlen megmozdulások és a kiállítás megpecsételte a sorsunkat – idézi a szakvezetőt a klub hivatalos honlapja. – Mondhatjuk, hogy kilenc mezőnyjátékossal jobban és többet küzdöttünk, mint tízzel, de ezt a játékosoknak sokkal jobban át kell értékelniük. A létszámazonos időkben megvoltak a lehetőségeink, de a végjátékokban rossz passzokat, döntéseket követtünk el. Emberhátrányban mindent megtettünk, hogy korrigáljuk az eredményt, erre sajnos sok esélyünk nem adódott, de némi szerencsével lehetett volna döntetlen is a végeredmény.

Nyitókép: Paksi FC/Facebook

Olvasói sztorik