Magyar foci

Előre gratulált a Fradi bajnoki címéhez a Vidi vezetőedzője

Azok után, hogy Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője értékelte a Mol Vidi FC elleni szombati 4-1-es sikert, a székesfehérváriak mestere, Marko Nikolics is elmondta véleményét a meccsről. A listavezető Fradi négy fordulóval a zárás előtt 11 pontra növelte előnyét a második helyezett címvédővel szemben, így a szerb szakember már a gratulációt is megfogalmazta a klubhonlapon.

Gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez és ahhoz, hogy minden bizonnyal megnyerték a bajnokságot. Mindenki tudja, hogy milyen nehéz ritmusban, szinte háromnaponta játszottunk egész évben, fontos emberek hiányoztak a csapatból, de az első félidőben remek meccset játszottunk, egészen a buta kiállításig. A második játékrészre is jól szervezetten jött ki a csapat, csak pontrúgásokból kaptunk gólokat, valamint az utolsó találatot nagyon könnyen odaadtuk a Ferencvárosnak. Azonban mindennel együtt is nagyon büszke vagyok a csapatra, és ezt el is mondtam nekik a lefújás után, hiszen remek szezont futnak. A hazaiaknak pedig még egyszer gratulálok, hiszen hiába csináltunk egy elképesztő sorozatot, miközben a kupában le is győztük őket, közben a bajnokságban ők is folyamatosan nyerték a meccseket, ez pedig eldöntötte a versenyfutást. Megyünk tovább előre, egy napunk van a regenerációra, hétfőn már úton leszünk Debrecenbe, ahol természetesen szeretnénk kiharcolni azt, hogy ott lehessünk a Magyar Kupa döntőjében.

NB I, 29. forduló, eredmények:

FTC–Mol Vidi FC 4-1 (1-1)
Újpest–Honvéd 0-0
Diósgyőr–Paks 1-0 (1-0)
MTK–Kisvárda 0-1 (0-1)
Debrecen–Haladás 2-1 (1-0)
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1-0 (0-0)

A bajnokság állása:

1. Ferencvárosi TC 29 21 4 4 65–21 +44 67
2. Mol Vidi FC 29 17 5 7 46–31 +15 56
3. Debreceni VSC 29 13 8 8 37–32 +5 47
4. Újpest FC 29 12 11 6 36–21 +15 47
5. Budapest Honvéd 29 11 8 10 33–29 +4 41
6. Mezőkövesd 29 9 8 12 39–38 +1 35
7. MTK Budapest 29 10 4 15 39–46 –7 34
8. Puskás Akadémia 29 10 4 15 31–41 –10 34
9. Kisvárda 29 8 8 13 30–43 –13 32
10. Paksi FC 29 7 11 11 29–41 –12 32
11. Diósgyőri VTK 29 8 7 14 27–49 –22 31
12. Haladás 29 7 4 18 27–47 –20 25

Címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik