Magyar foci

Három sztárcsapat érdeklődéséről beszélt Szoboszlai Dominik

De a Salzburg magyar válogatott támadója nem foglalkozik a pletykákkal.

Pénteken kora délután az RB Salzburg tartott sajtótájékoztatót a hétvégi, St. Pölten elleni bajnoki előtt, amelyen Marco Rose vezetőedző mellett Szoboszlai Dominik is részt vett.

A magyar játékos parádés márciust produkált, hiszen többek közt bemutatkozott a Salzburg felnőttcsapatában, sőt már két találatnál jár, emellett szerepelt az Európa Ligában és a magyar válogatottban is. Most a jövőjével kapcsolatban is válaszolt a sajtó képviselőinek.

Nagyon megtisztelő, hogy a Juventust, a Bayern Münchent és az Intert is szóba hozzák velem, de egyelőre a mostani csapatomra koncentrálok és nem foglalkozom azzal, hogy milyen pletykák keringenek a médiában az esetleges eligazolásommal kapcsolatosan. Megvannak a céljaink a Salzburggal, előbb nyerjük meg a bajnokságot, most ez a legfontosabb

– idézi Szoboszlait a Goal.com.

A Salzburg kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát a LASK Linzzel szemben hét fordulóval a bajnokság vége előtt.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasói sztorik