Magyar foci

Kitömte az olaszokat az U18-as magyar válogatott

Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar U18-as válogatott 4–0-ra verte Telkiben Olaszországot. A Magyar Labdarúgó-szövetség  beszámolója szerint a mieink léptek föl támadólag és Tóth-Gábor Kristóf duplájával, Bukta Csaba és Cipf Dominik góljaival már a félidőben kialakult a végeredmény.

A második félidőre az olaszok ötöt cseréltek, és jóval agresszívebb stílusba kapcsoltak, így Kiss Ágoston kapusnak is akadt dolga térfélcsere után. Csökkent azonban az iram, a magyar csapat pedig megőrizte nagy előnyét.

Felkészültünk az olaszok játékából, tudtuk, hogy nagyon szűken kell védekeznünk, folyamatosan nyomás alá kell helyeznünk a labdás játékosokat. Biztos voltam benne, hogy előrejátékban van annyi kvalitás a csapatban, hogy lesz esélyünk a gólszerzésre, és ez be is igazolódott. Gratulálok a játékosoknak, bebizonyították, hogy maximális koncentrációval és győztes mentalitással bármire képesek, és gratulálok a stábomnak, valamint a játékosokat felkészítő klubedzőknek is. Ez a győzelem erőt adhat a csapatnak az előtte álló további kemény munkára

– foglalta össze a meccset Bene Ferenc vezetőedző.

Nyitókép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik