Magyar foci

„Anyázással” vádolják Király Gábort, a kapus tagadja a káromkodást

Karakó Ferenc játékvezető a Ripost szerint azt állítja, hogy a kapus az édesanyját szidalmazta. Király viszont azt mondta, egyetlen káromkodás sem hagyta el a száját.

Király Gábor kiállításától hangos még mindig a magyar NB I és környéke. Megírtuk, és videón is megmutattuk már, hogy a legendás kapus hogyan szed össze reklamálásért két sárgát néhány másodperc alatt a Ferencváros ellen végül 2-0-ra elbukott bajnokin. Az esettel kapcsolatban Horváth Ferenc vezetőedző is sarkos véleményt fogalmazott meg az M! Sport kamerája előtt.

Király a meccs után klubja honlapján nyilatkozott az esetről.

– Az első gól lesszituációból született és ugye év közben a csapatok számára tartanak játékvezetői előadásokat, amelyeken azt tanítják, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy valami olyan dolog történik, amit szóvá kell tennünk, azt jelezzük a játékvezetőnek – mondta. – Most is teljesen normális hangnemben szóltam Karakóhoz, egyetlen szitokszó, vagy káromkodás nem hagyta el a számat. Mondtam, hogy ketten lesen álltak. Azt kérte, menjek el onnan. De mondtam: akkor is ketten lesen álltak, kérdezze meg a partjelzőt. Erre előhúzta a sárga lapot, mire mondtam: akkor is lesen álltak, nézzétek vissza, hogy les volt. Újra mondta, hogy menjek innen, mire én is megismételtem, hogy akkor is les volt. Erre felmutatta a piros lapot. Ez volt körülbelül a 890. meccsem és soha nem voltam kiállítva.

Ehhez képest a Ripost úgy tudja, Karakó Ferenc játékvezető azt írta a jegyzőkönyvbe, hogy Király az édesanyját szidalmazta, és ezért küldte le őt a pályáról. 

Karakó játékvezető mikrofonos fejhallgatót viselt, ami rögzítette kettejük párbeszédét. A lap információi szerint a Haladás kikéri a hanganyagot, és ezzel bizonyítaná Király Gábor igazát. Ha viszont ebben nem hallatszik az igazság, akkor a két fél szava áll majd egymással szemben…

Címlapkép: haladas.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Real Madrid's French forward Karim Benzema celebrates his second goal during the Spanish League football match between Real Madrid and Athletic Bilbao at the Santiago Bernabeu Stadium in Madrid on April 21, 2019. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.