Magyar foci sport

Marco Rossi megnevezte a magyar válogatott pótolhatatlan játékosát

Az olasz szakvezető ragaszkodik Nagy Ádámhoz.

Marco Rossi az M4 Sportnak adott hosszabb interjút az Európa-bajnoki selejtező első két fordulója előtt. Mint ismert, a magyar válogatott csütörtökön Szlovákiában kezd, majd három nappal később Budapesten fogadja a vb-ezüstérmes horvát együttest.

Rossi kiemelte, elég nehezen viselte, hogy négy hónap telt el válogatott mérkőzés nélkül, ugyanakkor nincs idő tapasztalatot gyűjteni. A kapitány úgy véli, 15-16 futballista jelenti a csapat magját, „de a jövőt is néznem kell, mert a jövőért is dolgozunk, a jövő zálogai pedig a fiatalok”.

A vasárnap az osztrák élvonalban gólt szerző Szoboszlai Dominik kapcsán kijelentette, „ő az egyik legtehetségesebb játékos a fiatalok között és ez a megfelelő időpont, hogy itt legyen velünk”.

Az Olaszországban szereplő Nagy Ádám mostanában kevés lehetőséghez jut Bolognában – 13 bajnokin mindössze 882 percet töltött a pályán –, ám Rossi szerint abban a pozícióban, amelyikben Nagy játszik, nincs túl sok bevethető játékosa.

Folyamatosan figyeljük a játékosokat, de nem látok túl sok lehetőséget Nagy Ádám helyettesítésére – mondta Marco Rossi. – Ádám genetikailag is rendkívüli játékos, többet képes futni, mint bárki más a pályán, és ezt mindenkinél nagyobb sebességgel teszi. Abból a szempontból is fontos nekünk, hogy olyan védekező középpályás, aki olvassa a játékot, és adott pillanatban az átmentet tudja képezni a védekezés és a támadás között. A legutóbbi meccseinken is láthattuk, hogy mennyire fontos láncszem. Négy gólt lőttünk és háromnál az ellenfél térfelén szeretünk labdát, ebből kétszer Nagy Ádámnak köszönhetően.

Nyitókép: mlsz.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.