Magyar foci

Dühös a Fradi: megint szabályos ollózós gólt vettek el Lanzafamétól

A DVTK után a Haladás ellen is hiába lőtt a hálóba az olasz.

Megírtuk: a listavezető Ferencváros 2-0-ra nyert a sereghajtó Haladás ellen az OTP Bank Liga szombati 25. fordulójában. Elvileg a listavezető és a sereghajtó meccse nyugodt összecsapás is lehetett volna, mégis tele volt indulattal a pályán, majd a lefújás után is.

Egyrészt Király Gábor kiállítása a téma, aki az első hazai gól után leshelyzetet reklamált a játékvezetőnél. Elmondása szerint nem káromkodott, mégis két sárga, majd emiatt piros lapot kapott Karakó Ferenctől.

A lefújás után ezt a helyzetet, de az egész játékvezetői felfogást kritizálta Horváth Ferenc, a Haladás edzője.

Hiába nyert, a Fradinak is volt egy-két szava a sporihoz, méghozzá hivatalos honlapjukon írtak erről. A fradi.hu-n az olvasható az első félidőről szóló beszámolóban, hogy

„az utolsó pillanatokban Davide Lanzafame fantasztikus mozdulattal lőtt a bal sarokba, de ahogyan a Diósgyőr ellen, úgy ezúttal is érvénytelenítették ollózós találatát les miatt – akárcsak a miskolciak ellen, most is téves bírói ítélet született.”

A visszajátszás után egyértelműnek tűnik, jogosan dühös az FTC: Lanzafame egyvonalból indult.

Lanzafame érvénytelenített gólja a Haladás ellen

Lanzafame nem megadott gólja

Davide Lanzafame szenzációs gólt lőtt a Haladás kapujába – de a játékvezető les miatt érvénytelenítette.A lassítások alapján azonban úgy tűnik, az olasz támadó találata szabályos volt. 🤔🤓🕵️🔭Élő közvetítés: http://bit.ly/2UFhenm

Közzétette: M4Sport – 2019. március 16., szombat

Lanzafame érvénytelenített gólja a Diósgyőr ellen

Címlapkép: MTI

Olvasói sztorik