Magyar foci

100 millióból épült focipályát avatott Szijjártó Erdélyben

Újabb pályák, akadémiák, csarnokok fognak épülni a Kárpát-medencében a határon túli területeken is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az erdélyi Nyárádszeredában, a település magyar kormánytámogatással megvalósult műfüves labdarúgó-pályájának ünnepélyes átadásán.

Az avatóünnepségen elmondott beszédében a politikus rámutatott: a magyar sportnemzet, amely büszke az Aranycsapatra, olimpiai, világ- és Európa-bajnokaira, és a jelenre, arra, hogy Budapest Európa sportfővárosa, Magyarország idén pedig négy olimpiai sportág világbajnokságát rendezi meg.

Sportnemzetből igazi sportoló nemzetté szeretnénk válni. Ezért építünk akadémiákat. Azért, hogy a fiatalok a lehető legjobb körülmények közepette és a szellemi, erkölcsi nevelés minden egyes gyümölcsét élvezve pallérozódhassanak”

– mondta Szijjártó.

A 2016-os labdarúgó Eb-n elért sikereket és a Kárpát-medence egészét felölelő ünneplést hozva fel példaként rámutatott: a sport, különösen a foci, mindig egységbe kovácsolja a nemzetet. Valamennyi kárpát-medencei fiatal erőt merített ezekből a sikerekből, tette hozzá.

16 milliárd jutott erdélyi, felvidéki, vajdasági focira
A nemzeti futballmánia határtalan és minden pénzt megér. 

Arról biztosította a kárpát-medencei fiatalokat, hogy mindig számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány kötelességének tartja, hogy gondoskodjon róluk, akár sportról, oktatásról, vagy kultúráról van szó. Szijjártó elmondta: a magyar kormány nagyra becsüli a Székely Labdarúgó Akadémián zajló munkát.

Hogy mennyire becsüli nagyra?

Tavaly úgy döntött a kormány, hogy 170 millió forinttal támogatja a Márton Áron Tehetséggondozó Központ munkáját és 2 milliárd forintot szán az egyesület működésére és további fejlesztésére.

Szijjártó Tóth Sándorral, Nyárádszereda polgármesterével, Péter Ferenccel, a Maros megyei önkormányzat elnökével, Szondi Zoltánnal, az FK Csíkszereda elnökével és Gabriel Bodescuval, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) főtitkár-helyettesével közösen avatta fel a több mint 100 millió forintos beruházásból megvalósult – 250 férőhelyes lelátóval és világítóberendezéssel rendelkező – műfüves nagypályát.

Az önkományzat 31 millió forinttal járult hozzá a pálya körüli infrastruktúra kialakításához.

Orbán szerint a foci Közép-Európa közös nyelve
Ezért is avatott fociakadémiát a vajdasági Topolyán.

Nyárádszereda – a csíkszerdai fociakadémia egyik alközpontjaként – az erdélyi utánpótlás-nevelés fontos helyszínévé vált, 90 Nyárád-menti gyerek számára teremtve sportolási, fejlődési lehetőséget.

Az Átlátszó februárban írta meg, hogy számítása szerint tavaly 80 milliárdnyi állami támogatásból részesültek a határon túli egyetemek, egyházak és futballklubok. Tavaly decemberben például 10 milliárd jutott a határon túli fociakadémiáknak.

Tízmilliárdot még kiszórt az év vége előtt a kormány a határon túli focira
A magyar adófizetők így már több mint harmincmilliárd forinttal járultak hozzá Orbán Viktor hobbijához.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik